Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Várkonyi György: Ünnepi beszéd, 1996. augusztus 19.
VERS - PRÓZA • • Ünnepi beszéd Várkonyi Qyörqy 1996. AUQUSZTUS 19. Köszöntünk István király, néped nagy királya, városunk alapítója. Azon a szent helyen állunk, ahová a Te lelked székesegyházat álmodott. Szívünkben néma hódolat van és az a remény, mely Téged is éltetett: a magyarság nem szóródhat szét és nem semmisülhet meg semmilyen történelmi viharban, nem hódolhat be semmiféle idegen hatalom leigázó szándékának. Kései utódaid vagyunk és jól tudjuk, mennyi harc és küzdelem, mennyi véráldozat és önfeláldozás kellett ahhoz, hogy amit elképzeltél, megvalósulhasson. Tekints le ránk és erő- síts meg bennünket, itt összegyűlteket azon szándékunkban, hogy összetartozunk és együtt maradunk, folytatva a Te művedet, mely ennek a városnak annyi fényt és dicsőséget hozott, és amelyhez méltóak kívánunk lenni mi is mindnyájan. Szent ez a hely, ahol a kövek félénken követni próbálják azt a formát, melyet a hajdani mester számára meghatározott. Nincs oltára, melyen áldozhatnánk és elfeledtük azokat a dallamokat, amelyek előtted kedvesek lehettek. Alakod külhoni mester örökítette meg számunkra, s ez a szobor egyedüli kapaszkodónk a bizonytalanságban, milyen lehettél! De a múlandó testen és az egykor talán szétporladó kövön túl van valami ami sokkal erősebb minden bomlasztó erőnél, minden megsemmisítő szándéknál, a Te szellemiséged, az akaratod, a hited, mely szent előttünk. Te adtál nekünk hazát, törvényt és rendet. Te tűzted zászlódra a tiszta erkölcsöt, s a keresztény hitet. Halálos ágyadon Te ajánlottad országodat Mária, Boldogasszony Anyánk oltalmába, mert Te már tudtad:- Hit nélkül, áldás nélkül, Isten nélkül nem élhetünk s ha megpróbáljuk elveszünk. Rád emlékezve neved vigíliáján évente összegyűlünk és a bennünk élő emlék kedvességével, szívünk minden szeretetével járulunk eléd. Vajon gondolsz-e ránk féltőn, a jó atya szeretetével? Hiszed-e, hogy a mi harcaink is csak olyanok mint a tieitek, az őseinkéi voltak? Vagy már értelmetlennek látod őket mint annyi embertársunk, aki csüggedten, hitehagyottan, borúlátóan él, felőled se gondolva semmit? Elvárod-e tőlünk, hogy megfogyatkozott magyarjaid összefogjanak, intelmeidből merítsenek? Annyi gyűlölet és harc folyt a Te országodban. Idegen támadások ellen hányszor védekeztünk, de legfájdalmasabb emlékeink a magyarnak magyar ellen való értelmetlen harcai. A Te példád azt is jelenti a számunkra, hogy a másfajta nép, a más kultúra is sokat és nagyot adományozhat egy népnek, a jó király pedig bölcsen országa javára fordíthatja azt. Hányán lázadtak ellened ezért, és hányán nem értik ma sem: minden kultúra adomány és egyik magyarnak nincs más, mint a másik magyar. Lelkünket fölemelve megfogadjuk: nem feledjük intelmeidet. Hazatérve a mai ünnep VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám 5
