Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - Az Idő sodrában
jósol a magyarságnak. Botlott a nyelve? író ó', s ezért prófétai képességekkel rendelkezik? Nincs válasz. Vagy mégis! Reménykedem. Erró'l a pusztíthatatlan tulajdonságomról nem szeretnék leszokni. Tehát reménykedem. Hogy a mi vezetó'ink közül sokan nem érnek fel az idő, a korszak hónaljáig? Nem csodálkozom. Amíg csak a pártok és nem az érett nép érett felhatalmazottal ülnek a kormány rúdjánál, addig az lesz, ami van: elképesztően rövid idő alatt nagy vagyonokat harácsoló gazdagok, korrupció, - mert nagy vagyon rövid idő alatt csak többek „együttműködéséből” jöhet létre. Meginog az erkölcsi rendszer. Hatvan-hetven-nyolc- ban éves asszonyok, nénikék túrják a kukákat, miközben a homályból előtüremlenek rosszillatú karrierek, arcok, amikre nem mer hosszasan nézni a jóérzésű ember. Két jelenségre azért felhívnám a figyelmet. Míg itt évtizedek óta járják a kállai kettőst a közélet unott alakjai, Tőkés László hét év alatt felnőtt ahhoz a rendezvényhez, annak eszmeköréhez, vezetéséhez, diktálásához, amelyet a Magyar Reformátusok Világszövetsége hozott létre. Ez a nagyváradi magyar püspök megérdemelné, hogy vallási szinten túl, a határ innenső oldalára jusson, hogy itt vesse bele magát abba a közéletbe, amely mintha roskadozna néhány fontos erkölcsi maxima hiányától. Ezeket ne soroljuk fel. Aki naponta olvassa a bűnügyi krónikákat, tudja, mikre, kikre és miért gondolok! Tőkést előbb-utóbb haza kell hívni, mert olyan tartása és olyan széles alapon nyugvó szemléletet mutatott az utóbbi hónapokban, ami stílusáttörést hozhat mai közéletünkben. És itt nemcsak erkölcsiekre utalok! A másik örvendetes tapasztalatom, akár reménykedésre is jogosít: megjelent a Magyar Katolikus Püspöki Kar „Igazságosabb és testvériesebb világot! ” címet viselő körlevele. Talán a pápa-látogatás csalta ki ezt a figyelemre méltó teljesítményt ettől a testülettől, amely hosszú idő óta adósai a nemzetnek hasonló nyilatkozattal. Felelős kiadóként Gyulay Endre megyéspüspök, a Kar alelnöke jegyzi a kiadványt. Érzékelhető, hogy többek munkája áll a nyilatkozat mögött, mégis jól esően kell megállapítani, hogy a közreadott szöveg végső formába öntője nem olyan személy, aki csak „közéletien tud”, nem is a kedves és szólásbeli Mari nénit célozza, hanem olyan, aki éli hivatását és nem kopott el a negyven év alatt rákényszerített helyezkedési pantomimiában. Hát még ha előjönne, előjöhetne az a lelkiismereti kényszer, amit gyónás is követne! De ne legyünk telhetetlenek, már az is öröm, hogy az első komoly hang megszólalt e testületben! Olvasom egy 1935-ben, angolul megjelent könyv magyar fordításában: „Mi itt maradunk könyveinkkel, zenénkkel, és gondolatainkkal, őrizzük egy haldokló kor törékeny eleganciáját, és igyekszünk megtalálni azt a bölcsességet, amelyre az embereknek szükségük lesz, ha a szenvedélyek már ellobogtak. Egy örökséget kell őriznünk és továbbadnunk. S amíg ez a pillanat el nem következik, igyekszünk jól érezni magunkat, amennyire lehet! S azután? Utána, ha már az erősek felfalták egymást, teljesedjék be a Keresztény Erkölcs, s enyhe csend borítsa be a földet!” (James Hilton-Déry Tibor fordításában). A Kék Hold Völgyének filmre vitt anyagát még csaknem gyermekmódra láttam, azóta többször átráncigáltam magam ezen a kétszázharmincoldalas parabolán, talán mára közelebb fértem hozzá. Mert azt is tudom, hogy az írói látomások - jövendölések. Kivetített képek a jövőbe, a jövőnek, a jövőről. Belénk. Nekünk. Rólunk. Miért írom ezeket az utolsó szavakat nagy betűkkel? Mert minden miattunk történik. A Világon - s magunkban. A KIADÓ VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám
