Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Farkas András: Tárlatokról-művészekről
katmondókká változtak. Kutatom azt az alapélményt, amely mindenkiben elindítja az alkotni vágyakozást, az alaphangot, az alapszínt, amely a belső rendet a külső formában is olvashatóvá teszi. Nyíltabbak is lettek ezek a tájak. A félig árnyékok közül kilépnek azok az alakok, akiket korábban ritkábban láttunk. Már régen ideláncoltak a fehér-ruhás lányok, felvonultak a tér egy partjára, mintha valami áldozatfélét akarnának bemutatni. Kinek is? Nincs válasz. Ha csak az a szétáradó fényesség nem az, amely betölti az egész teret. Az áteresztő levegőégben pedig arc válik láthatóvá, a Napnak az az egészen fiatal lány-arca, amely szelíden, a féktelenséget nem is ismerve — lenéz ránk. Sokáig hittem, hogy Korponay Margó megmarad a líra, az asszonyosan telített érzések világánál. De mára a valóság fölé tekint - szürrealizmus ez? —, fogódzókat keres, válaszok után kutat olyan kérdésekben, amelyeket korábban érett férfiak, férfi-alkotók, férfiművészek üldöztek érett vagy kevésbé érett válaszaikkal. Absztrakciókat, elvont fogalmakat ír képei alá; nemcsak ezzel, de jelzi, hogy őt sem kíméli meg a sorsa: lírán innen és túl neki is válaszolnia kell, elsősorban a műveivel, hogy miért is vagyunk itt, mi is a mi küldetésünk, hogyan kell eleget tennünk itteni feladatainknak. Kétségei is támadhatnak, marad-e még elég erőnk elszakadni alantas kötöttségünktől, a mindennapok nyűgétől, hogy az emberi méltóságot, a bennünk megbúvó, de felszínre hozandó fenséget megszólaltassuk? Van-e kedvünk - tudásunk igazán ma, 1996-ban jó formát adni a jó lényegnek, hogy tanúságtételként fogadja el majd a 2000 utáni nemzedék azt, amit mi magunkról, ezekről az évtizedekről vallottunk. Mert nem másról van már szó! Nem igaz? Károly Éva: Út a Végtelenbe VI. évfolyam 1996. június # 2. szám
