Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 2. szám - EMBEREK - SORSOK - NÉZETEK - György Ágnes: Dramaturgok az égben köttetnek (fel?)
Vennes Emmy. És ami a legszemtelenebb az egészben: semmit se „idősödött” azóta!... Aztán egy olyan mű következett, melynek magyar változatát szintén én műveltem és csak Szolnokig jutott ......Azóta se sehol. Kár. Pedig remek ötlet. Az esőcsináló című Nash-darabból Tom Jones és Harvey Schmidt csinált musicalt. Nálunk is, máshol is azt hiszik, hogy a musicalnél a szövegkönyv harmadrendű valami. Ez annyira igaz, hogy a zeneszerző és a versszövegíró után a legkisebb jogdíjat, a prózai szövegkönyv írója kapja. Pedig mi lett volna a My fair Lady-ből Shaw Pygmalionja, vagy a 40° árnyékban című musicalből Nash Esőcsinálója nélkül? No, de azt, aki aztán valamely nyelvre lefordítja a szövegkönyvet, sőt még magyar verziót is gyárt belőle, végképp lenézik. Az aztán se írónak, se embernek nem számít. Hát mégha nő? Képzeljék, tizenöt magyarított musicalem volt, az évek folyamán. A vénlányság veszélyeivel küzködő, és gyorsan szerelemre lobbanó Lizziet Kállay Bori, a szélhámos, de kedves, nagyszájú címszereplőt pedig Harmath Albert formálta meg. Ezt is, mint a műsor minden zenéjét, Balassa Tamás kísérte, hangszerelte... Egy nagyon személyes novellámat olvasta fel egy nagyon személyes színi-növendék. Az Apró- hirdetés című fájdalmas kis írásomat 1981-ben írtam, amikor még nagyon fájdalmas volt, a nagyon nagy O elvesztése, és mindig, mindenben, mindenhol őt kerestem, újra- és újra. Aki pedig elmondta, az a nagy O első, dédelgetett unokája, aki mára már maga is azt tanulja, amitől legjobb lett volna megvédeni őt! Beléoltódott, - örökségként, e szakma imádata! Aki nem értette volna, annak ott megmagyaráztuk, hogy az elhangzott novella Róla, a nagy Élettársról szólt, akivel 35 éven át, szkillák és karibdiszek közt vergődve, próbáltunk talpon maradni. Van egy magyar közmondás, mely szerint az a legény, aki állja és nem az, aki adja! Mármint a pofonokat. Bizton állíthatom, hogy egy frászt! Az a legény, aki visszaadja! Sajnos - mi - sose adtuk vissza! Bele is haltunk! Ezután pedig az én Zorbámból, az igaziból részlet, mely színdarabnak és musicalnak magyarországi bemutatóját a fertőrákosi Barlang Színpadon tartottuk, 1973-ban; aztán Győrött, majd Debrecenben. Zenéjét Kander írta, aki sok mindennel sikeres volt. Ebben Theodorakisz, aki a film zenéjét követte el, - nagyobb volt. Csak akkor, haragban voltunk a görög zeneszerzővel, mert az „disszidált” szülőföldjéről - Angliába. Ezért itt még az amerikait is jobbnak tartotta a 70-es évek hazai művelődés- politikája, mint az igazi görögöt. A debreceni változatnak is Kállay Bori volt a hősnője. Az özvegy, akit megöl a falusiak bosszúja, és akinek én, Melina Mercouri iránti tiszteletből - a Melina szerepnevet adtam. Azóta, más verziókban, mások is így nevezték. Partnerét, az írót megszemélyesítő Nikót Harmath Albert játszotta. Most már ideje két dolgot tisztáznom: először is a műsor címét. Ez életem egyik trükkje: rendezői és dramaturgi oklevelet szereztem, de rendezőhöz mentem feleségül. És mivel házasságom az égben köttetett, így szerelmem és tapintatom révén, lemondtam a rendezésről, legalább is jó hosszú időre! Maradt hát a dramaturgja. A dramaturgok pedig az UR, azaz az Igazgató és egyéb mennyei hatalmasságok: főrendezők, rendezők - kezében vannak. így hát ismét az Égben döntik el, hogy mi legyen a dramaturg sorsa: földi vagy égi szerelem? Felemelik-e maguk közzé, azaz igazgatósági tagnak számít-é, vagy csak egyszerűen a „művészeti adminisztráció” tartozéka? A dramaturg az a személy, aki mindig két kő között őrlődik: ha sikeres az előadás, amelynek létrejöttében bábáskodott, akkor jó a rendező. Ha rossz az előadás, akkor rossz volt a dramaturg. Hát ez egyszerű, igaz? A másik tisztázni-való, vagyis azonkívül, hogy főfoglalkozásban dramaturg lettem, melléküzem- ágként műfordítottam és adaptáltam, de csak színdarabokat lektoráltam, közel ezer írói és amatőr munkát, négy színháznál együttvéve; újságíróskodtam, riporterkedtem és író voltam, csaknem háromezer oldalnyi kéziratot hoztam össze, és végül mégiscsak rendezgettem is: 25 darabot állítottam színre; tehát a másik tisztázni-való: az alcím. Ezt, vagyis hogy ki az a gyá. - a felsoroltak ismeretében, egy olyan dramaturg kollegám kérdezte - tőlem - akivel éveken keresztül egy asztalnál ültem, a szövetség dramaturg-szekciójának értekezletein, és aki legalább 30 évvel később kezdte a pályát!-WnnnU '^rí}ny\Dí\' 40 V. évfolyam 1995. június * 2. szám
