Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 2. szám - EMBEREK - SORSOK - NÉZETEK - György Ágnes: Dramaturgok az égben köttetnek (fel?)
Nos ezekre a kérdésekre, akkor és ott nem lehetett maradéktalanul kielégítő választ adni. Mégis a töredékek felvillantásával arra törekedtem, hogy valamit megmutassak magamból, abból a György Ágnesből, aki lehettem volna, abban az öt ven évben, amit ebben a szakmában eltöltöttem. Ha viszont nemcsak azt számítom, hogy 1945. júliusában léptem először színpadra, mint udvari, nem királyi udvari, hanem egy ősi, ácsolt, lakóházudvari színpadon, közreműködőként, - hanem visszamegyek a tanulóévekig - amit Pünkösti Andornál, az első Madách Színház igazgatójánál, Makay Margitnál és Nadányi Zoltánná Hettyei Arankánál töltöttem el, akkor bizony már az 55. év lenne ez a 95-os... Ez mindenképpen sok, az ötven is az! Főleg akkor, ha büszkén hirdethetem, hogy ennyi év alatt, és ennyi munkával, sikerült elérnem, hogy soha, sehol se jutalmazták vagy díjazták működésem!... Mivel sohase tartoztam egyik klánhoz se, és csak úgy „lepolgáriszármazékoltak” - ami azt jelentette, hogy vagy elfogadtak, vagy eltanácsoltak, de minden rendszerben, mindig, gyanúsnak ítéltettem, mivel csak a munka érdekelt és nem a karrier! Hát azt el is értem: márminthogy nem csináltam karriert! No de ennyire nem? Ezt nem reméltem. És ezután következett a poén-darab. Hát persze: a Piaf. Erről is van néhány sztorim. Először is azért, mert ennek a darabnak én vagyok a szerzője! 1963-as párizsi tartózkodásunk, illetve Edith Piaf halála alkalmával kezdtük el Várady Györggyel tervezni és beszerezni hozzá az „alapanyagokat”. Ebben bűnös volt atyai barátom, Marcel Tauber újságíró is, aki arra ösztönzött, hogy írjak a chanzonettről darabot. O is küldött anyagokat. 1973-ban - a gyászévforduló alkalmával - ebben az évben Székely Gábornál Szolnokon szolgáltam -, a győri színház felkért, hogy újam meg a Piaf-dara- bot. Megírtam hát Neki, a férjemnek!... Mindabból az anyagból, amit ismertem, összeolvastam, össze- hordtam. Kitaláltam, hogy a darab műfaja „zenés életrajz” legyen, mert ilyen addig még nem adódott magyar színpadon... Ettől kezdve, a mi első „űrrepülésünket” a zenés életrajzok területén - zenéséletrajz dömping követte. Aztán fölsőbb helyen kiagyalták, hogy nem mehet az én nevem alatt! Egy szovjet esztrád-szerzőt kellett ráírni a plakátra. Majd a Jogvédőn keresztül tíz évig folytattam vitát. Végül azt a tanácsot adták, hogy forduljak a bírósághoz, szerzőségem igazolására. Még akkor is, ha az első szótól az utolsóig én írtam az egészet! A darabot Prága is elkérte, ahová az a sokszereplős változat került, amit én itthon szerettem volna megvalósítani. De itthon, spórolásból egy rövidített és egy csökkentett szereplős változat ment. Ezt a szövegkönyvet aztán szabadon kezelte mindenki és ahány helyen játszották, annyiszor változtattak rajta, valamit... Ettől kezdve minden színésznő Piaf akart lenni! A darabot játszották Békéscsabán, Győrött, Gyulán, Kecskeméten, Pécsett, többszáz előadásban. A jogdíjakat nem én kaptam. És ha összeadom azzal, hogy a kalózkazettákért se fizetnek sehol a világon jogdíjat, és legutóbb Amerika és Kína csaknem háborút robbantott ki az elkonfiskált jogdíjak miatt, akkor is én vesztettem többet! Az enyémből írtak három francia filmet, ráadásul még Pesten is forgatták a filmet a franciák. Ebből született a londoni musical is: az angolok is látták az enyémet, sőt elvitték a videó-felvételt a TV-ből. Lett még belőle néhány stúdió és monodráma... valamint Pesten és Budán egy-két-három utánzat! Jó csontot szereztem hát!!! Csak egyetlen vigaszom maradt, hogy én tudom: belőlem merítettek!... A Földanya hozzámképest vonzerő nélküli száraz kóró! És aki engem megérint, az Antheuszként, győzelmeihez, új erőre kap... De én kit érinthetek meg, hogy legyen erőm kibírni, ami még hátra van? György Ágnes (semmilyen díjas) V. évfolyam 1995. június # 2. szám 41
