Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Ikrek - elbeszélés
VERS PRÓZA Víz László: IKREK (elbeszélés) Ezt az elbeszélést 1959-ben írtam és ajánlottam fel közlésre a Vigíliának, ahol Sik Sándorfőszerkesztő úr azonnal elfogadta. Az Állami Egyházügyi Hivatal azonban nem engedélyezte a megjelenést. A kéziratot Mihelics Vid adta vissza — sajnálkozva jobb felső sarkában Sik Sándor elfogadást jelző piros S betűjével. Gyakran eszembe jut a kerekektől felvagdalt sáros út, melyen a foglyokat terelték. Oykor még álmaimban is visszatér. Látom a szürke, kanyargó csíkot a ködben szétmállott mezők között, a szilánkoktól szaggatott kopasz fákat, a szürkén lecsüngő rongyos felhőket. Hallom a sarat taposó lábak monoton cuppogását, csajkák és kanalak zörgését, tüdők zihálását, halk szavakat, az őrök kiáltásait. Érzem az eső és sár szagát, a tisztátalanság bűzét, az emberi testek kipárolgását, a pusztuló erdő fanyar illatát. Es újra látom a végtelennek tűnő szürke menetet: lehettek vagy háromezren. Egy nagy átázott gomolyag volt az egész; rongyos bakancsok, tépett köpenyek, sálba bugyolált fejek imbolyog- tak lassan előre, s a gomolyagból vörösre fagyott, borostás arcok bukkantak néha elő. Volt a foglyok közt két testvér. Azt mondták róluk: ikrek. Bár semmiben sem hasonlítottak egymásra; az egyik alacsony volt, sovány, álmodozó szeme tele szomorúsággal, és éjjel-nappal rázta a láz. A másik magas, derék férfi volt. Sapkájának homlokvédője alól hajlott sasorr meredt előre; ő is sovány volt, de szívós, makacs és hallgatag. Folyton marták egymást. Ha valamelyik beszélni kezdett, rövidesen veszekedés lett belőle. A körülöttük bukdácsolók meg voltak győződve, hogy gyűlölik egymást. Tisztán látszott: valami ősi ellentét lappang közöttük. — Ilyenkor voltak otthon a bálok — mondta az alacsony. — Emlékszel? — Nem emlékszem — mondta a másik. — Csak arra emlékszem, hogy tegnapelőtt is, meg tegnap is dagasztottuk a sarat, és tudom, hogy holnap is ezt fogjuk tenni, meg holnapután is.-— Nem bírom már sokáig. Legyengít a láz és enni sem tudok. — Tudnál, csak volna mit. Amott egy facsoport, biztosan pihenő lesz. Ott majd kiosztják a kenyeret. — Nem is jók ezek a pihenők. Az ember alig bír utána elindulni. Most nem is érzem, hogy megyek. A tagjaim maguktól mozognak, néha el is alszom egy-egy pillanatra. Attól félek csak, hogy összeesem és átgázolnak rajtam. — Tartsd nyitva a szemed és szedd össze magad. Majd éjjel alszol. Most menni kell. — Anyánk is mindig ezt mondta: szedd össze magad. Emlékszel a hajára? Esténkint kibontotta a tükör előtt. Háta közepéig ért, és szőke volt, mint a szalma. — Félrebeszélsz -— mondta mogorván a magas. — Összetéveszted a feleségeddel. Anyánk barna volt és rövid hajat hordott. — Valóban? Lehet, igen. Lehet, hogy igazad van. Vajon mit csinál most a feleségem? És a tiéd? — Hülye -— mondta a másik. — Hát volt nekem feleségem? Tellett nekem feleségre? — De szeretőd volt. Az ugyanaz. Csak nem vetted el. 4 MWA0 V. évfolyam 1995. március hó. 1. szám
