Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Török József: „Megkésett karácsonyi ajándék”
TOROKJOZSEF „Megkésett karácsonyi ajándék44 Az önmagát legnépszerűbbnek állító napilap hasábjain „megkésett karácsonyi ajándékaként jelent meg az az írás, amely az egész magyar társadalmat érinti. Neves orvosprofesszor és főorvos kollégája nyilatkoznak arról, hogy bűn-e a halálba segítés? Már a szóhasználat elgondolkoztató, hiszen ha egyik ember a másik ember életét kioltja, azt igencsak álságos módon lehet segítésnek nevezni. A halálra ítéltek kivégzéséről tudósító írások soha nem alkalmazzák ezt a szófordulatot. A tudatos ilyetén szóhasználat már eleve sejteti, hogy manipulációról van szó; éppen úgy, mint amikor a lassabban károsító kábítószereket könnyed pesti nyelvezeten, idegenből magyarítva, lágy drogoknak nevezik koszorús írók és költők, hogy a lenézett olvasóval elhitessék, valami kellemetes élvezeti cikkről szólnak csupán. A manipuláló szóhasználat hosszú múltra tekinthet vissza, elég csak a hitleri haláltáborok bejárata fölötti jelszavakra utalni, miszerint „a munka szabaddá tesz“; vagy azokra a gulágokra, ahol az emberiség „boldog jövőjét“ építették a kommunista társadalom rabszolgái. Visszatérve a méltó halál vagy jó halál — görög szóval euthanázia — kérdésére, a jámbor és naiv olvasó, hacsak nem szenved kóros feledékenységben, tudhatja, hogy a magyar újságokban legalább két évtizede semleges hírnek álcázottan megy az euthanázia társadalmi elfogadtatásának előkészítése. A maguknak alkotói szabadságot tulajdonító toliforgatók szívfacsaró és könnyfakasztó drámákkal ugyancsak azt igyekeznek elhitetni, hogy az ember alapvető szabadságjogai akkor teljesednek ki igazán, ha saját élete fölött korlátlan mértékben rendelkezik, beleértve krízishelyzetben az öngyilkosság-öngyilkoltatás jogát is. Ugyancsak ők igyekeznek elhitetni, hogy az emberi élet természetes velejárója, a fizikai szenvedés méltatlan az emberhez, s ha más megoldás nincs, akkor az ember inkább pusztítsa el önmagát, hozzátartozóját vagy a rábízottat, semmint hogy vélt emberi méltóságán csorba essen. Hollandia a legismertebb ország abból a szempontból, ahol a halálba küldést jogilag szabályozták és törvényes megoldásnak minősítették. A skandináv államokban kevésbé látványosan, könyörületes szívű orvosok vagy ápolónők altatják el a gyógyíthatatlan betegeket — legalábbis így hírlik. Az egyik híres párizsi kórház professzora: Laurence Izrael (neve származását is jelzi), két évvel ezelőtt, nagy visszhangot kiváltott írásában állította, hogy Dániában a társadalombiztosítás a gyógyíthatatlan betegek kórházi kezelésének költségeit nem hajlandó fizetni, s mivel a magas kiadások a hozzátartozókat terhelik, ez az egyszerű gazdaságossági intézkedés igencsak fölkelti a „méltó halál“ iránti érdeklődést az anyagilag érintettek körében. Majd a neves professzor hozzátette, hogy egyedül a Katolikus Egyház következetes az élet védelmében, mind a megfogamzott, de még meg nem született, mindpedig a halál felé hanyatló életet illetően. Bő másfél évtizeddel ezelőtt az Orvosi Hetilap tanulmányírója az euthanázia kapcsán olyan keresztény állásfoglalást fogalmazott meg, amely példamutató erkölcsi bátorságról vall. A kérdés orvosi vonatkozásait és a határesetek boncolgatását meghagyva a szakembereknek, a magyar társadalom tagjaiban joggal felmerül a kérdés: az Alkotmánybíróságnak és a magyar Országgyűlésnek 1995- ben tényleg nincs vagy nem lesz más gondja-baja, mint ennek a kérdésnek a megtárgyalása? Vajon a társadalom figyelmét a lágy drog-problémához hasonlóan, ezzel is el akarják terelni? Tudvalevőleg a lágy drog a fiatalabb munkanélküliek társadalmi szintű kezelésében igencsak jótékony lenne javaslóik szerint. Ha a pénzügyileg összeomló társadalombiztosítást szemléljük, amelynek adósságai behajtásáról a legfőbb pénzügyér lemondani látszik, akkor a kórházi és ápolói költségek megtakarításával kellene új és tisztább helyzetet teremteni? Amerikai közgazdászok kiszámították, hogy egy dolgozó ember munkás évei alatt társadalomiéi V. évfolyam 1995. március hó. 1. szám 25
