Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Kék felhő útja
A kolostor nagyobb épületét a templom és a rendház foglalta el. Mögötte melléképület látszott, egyik sarkát bambuszcsoport fedte el. Néhány pálma lógatta széles leveleit a tarka virágágyak szélén; a főépület öblében és a kapu mellett két terebélyes pamutfa vetett széles árnyékot. Than Van a tájat nézte. Lelkét különös sejtelmek lepték meg, melyek mindenkiben feltámadnak, ha a semmibevesző földi távolságok a végtelenség érzését sejtetik meg. Aztán a kolostor udvarát figyelte: a hőségben ernyedten reszkető növényeket, az épületek között fel-felbukkanó barna alakokat. Pascal atya egy könyvvel jött vissza. Sokáig egyikük sem szólalt meg, csak nézték a tájat köröskörül. Mindketten - más-más módon - az élet különösségére és a saját életükre gondoltak, meg arra, mi is a szerepe ebben az életben Istennek.- Hát igen - mondta a pap végül. - Ha az ember ilyen lépésre szánja magát, megtelik a szíve szeretettel és jószándékkal; úgy érzi, egyedül van a világon, mindenki más csak statiszta az ő regényéhez: mert minden megtérés egy kész regény. Ugye, így van? És mégis tele van a szíve kétellyel és bizonytalansággal. - Kérdően nézett a lányra. - Ezt is tudom. Ne gondolja, hogy csak maga érzi így... Nos, elmesélek egy történetet. Kicsit hasonlít az életemre... Ettől kezdve Than Van hetente kétszer egy-két délutáni órát töltött a kolostorban. Lassanként megismerte a többi szerzetest is. A könyvtárban Lawrence atyával jött össze, akiről később megtudta, hogy fehérvérűségben szenved, s minden napja ajándék; a kórteremben Paul Ho Hiennek mutatták be: a felesége halála után lépett a rendbe, előtte gyógyszerész volt Saigonban. Camille testvér, a szakács, a gyarmati hadsereget hagyta el, hogy szerzetes legyen - s szolgálattal tegye jóvá, amit lehet. * * * Mióta a partizánok pár napra megszállták Le My külvárosát, északról megszűnt az érintkezés a várossal. A prefektus összeszedette a röpcédulákat és lefestette a partizánok plakátjait; aztán kivezényelték a lakosságot a felrobbantott kaszárnyához. Néhány beszivárgót akkor fogtak el, amikor aknákat raktak a katonai garázs benzintankjai alá. A város négy különböző pontján lőtték őket agyon, a délelőtt közepén; huszonnégy óráig közszemlére hagyták a hullákat. Az egyiket - bal arcán tenyérnyi égési seb volt - a kis templom előtti téren végezték ki. A füvön feküdt, a kőkereszt és a húsoslevelű virágok között, arccal a föld felé fordulva, mint aki leheveredett és elaludt a napon. Hien Trong ötször nézte meg; kétszer arra vitt az útja, és még háromszor odament, hogy lássa. Mindig álltak néhányan a virágágy körül, civilek és katonák. Hien Trong az arcukat figyelte és imádkozott magában a partizán leikéért. Hien Trongot kezdetben átengedte az őrség. Iskolafelügyelőí igazolvánnyal rendelkezett; felírták a kilépés és visszatérés idejét, s hogy a hozzátartozóit látogatja a faluban. Később közölték, hogy csak a prefektusi engedély érvényes. Azt is megszerezte, de nem sokáig használta. Aznap, mikor a repülőerődök délig bombázták a dzsungelt, s a foltokban égő erdő fehéren gomolyogva füstölt, kora délután jött az őrség felé, s még idejében észrevette, hogy levetkőztetik és megmotozzák az átmenőket. Megállt és szórakozottan visszasétált. Darab papírt vitt a hajtókája alá gombostűzve, melyen a városban tett sétáinak eredményét rögzítette. Izgalmas és érdekes séták voltak ezek: azzal szórakozott, hogy megjegyezte magának az utcaneveket és házszámokat, ahol katonai műhelyt vagy üzemanyagraktárat látott; otthon berajzolta a színes karikákat a térképre. Most belátta, hogy így nem lehet tovább csinálni. „Kedvesem - olvasta Than Van azon a papírlapon, amit az iskolából hazatérve az ablak alatt talált — eddig volt értelme, hogy itt maradjak, mert tudtam segíteni valamit. Most már nem tudok. A szenvedélyek elszabadultak s csak az élhet nyugodt lelkiismerettel, aki süket és vak és nem gondolkozik. De én olyasmit kaptam a sorstól - nevezzük így! — ingyen, ajándékba, anélkül, hogy kerestem volna, ami gondolkozásra kötelez. Sőt nemcsak gondolkozásra, hanem cselekvésre is. Szeretném, ha megértenél. Mi köt még engem ide? Te odaát vagy, ott van az apám is - éjjel ment el, a vadászpuskáját vitte - meg V évfolyam 1995. obtóber # 3. szám
