Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Kék felhő útja
Már egyedül volt, mikor a dombra ért. Két férfit látott a bokrok mentén haladni, cédulákat szórtak az útra. Megálltak, nézték a kerékpáron közeledő lányt. Than Van húsz méterre tőlük megállt. Puska lógott a vállukon, gallyakkal teletűzdelt sisakot viseltek és autógumiból készült sarut. — Gyere csak - mondta az, aki közelebb állt hozzá. Sovány fiatalember volt, bal arcán tenyérnyi égési seb. - Hová való vagy? — A lány megmondta a falu nevét. — Vidd ezt magaddal — mondta a fiatalember és néhány cédulát Than Van kezébe nyomott. - Oszd szét a faluban. De Than Van nem merte szétosztani. Mielőtt beért a faluba, elszórta az úton a papírokat; egyet betett a táskájába. Otthon megnézte: a partizánok három napra lezárják a városba vivő utat; felszólítják a lakosságot, hogy biztonsága érdekében ne használja. * * * Than Van a Nang-tetőn épült kolostorba járt hitoktatásra. Hien Trong jól ismerte az atyákat, maga is a tanítványuk volt. A kolostor közelebb esett a faluhoz, mint Le My, igaz, hogy nyaktörő hegyi ösvényeken lehetett megközelíteni. A várossal való közlekedés egyébként is egyre bizonytalanabbá vált, mióta a partizánok ellepték az erdőt. A városban rossz volt a hangulat. Amerikai meg saigoni csapatok szállták meg az elfoglalható épületeket. A prefektus korlátozta az élelmiszer vásárlást és az éjszakai kijárást. A közeli támaszpontról rendszeres helikopter-őijáratok ellenőrizték az utakat. Than Vannak le kellett mondania a Le Myben vállalt órákat. Hien Trong, amikor tehette, eljött hozzájuk; útjai nem voltak veszélytelenek. Ezeken a tanulságos utakon ismerkedett meg a partizánokkal és a helikopterekkel. Hetente kétszer volt hitoktatás; a gyerekek, akik eddig is a Nang-tető ferenceseihez jártak, boldogok voltak, hogy ezentúl a tanító néni is velük tart. — Isten hozta - üdvözölte Pierre Pascal, a házfőnök és nagy meleg tenyerébe fogta Than Van keskeny kezét, mikor elsőízben lépett a kolostorkertbe. Éppen a bokrait nyesegette; ollóját egy padra ejtette, kék kötényét menetközben oldozta le, és kitárt karral sietett feléjük. Than Van sose látott még ilyen alkatú embert. Sovány, öles termetén lazán lötyögött a csuha, csontos fejét rövid fehér haj fedte, arcának mély barázdái között tiszta kék szemek villogtak. Arca, tekintete, mint egy küzdelmekben bölccsé vált vén sasé. — Than Van? - kiáltott fel, mikor a lány megmondta a nevét. - Kék Felhő! - ismételte franciául —. Istenem, milyen gyönyörű név! Kék Felhő! - A szétfutó ráncok megsokszorozták nevetését. - Hien Trong barátom mindent elmondott. Nagyon boldog vagyok, nagyon. Ha majd járatosabb lesz a szentírásban, találkozni fog egy mondattal: a szél akkor fúj, amikor akar. Az ember nem tudja, mikor szólal meg benne a kegyelem: egy balesetnél, egy újságcikkből, egy felebarát önzetlenségéből, vagy egy betegség idején kezébe került könyvből. Nos, nézzük csak — még mindig fogta a lány kezét, és most közelebb hajolt hozzá. -Keza gyermek, akit az én Hien Trong barátom ennyire megszeretett?... — Than Van úgy érezte, az öreg pap tekintete még melegebbé válik, átjárja és titkainak mélyéig hatol. - Nagyon jó, nagyon jó - mondta Pascal atya és mosolyogva megveregette a lány kezefejét; előre intett: — A gyerekeket átadom Tam Minh atyának, aztán visszajövök. Than Van leült a kertet szegélyező kőpárkány mellett. A mellvéd alatt szakadékszerűen mélyült a völgy; három, csaknem egyforma magas csúcsban végződött itt a hegy, mielőtt a tenger felé lejteni kezdett: az egyik sziklás volt és terméktelen, a másik lankás oldalait teraszos rizs-parcellák fedték, a harmadikon épült a kolostor. A két csúcs között, a távolban, szürkéskék párában látszott a tenger; a völgyekben tömören, harsogó zölden buijánzott a dzsungel, egy-egy ösvény sötét vonalként kanyargott benne. Lentről nehéz párák szálltak a magasba, s a levegő megtelet a dús vegetáció titokzatos zsongásával. Egy-egy vadállat elnyújtott üvöltése hasította el a zsongó csöndet. =UminlLi 20 V évfolyam 1995. október # 3. szám
