Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Napló
teni gyönyörökben nem részesítette — halálos nemi bajtól szabadult meg, s hogy ez a kocsmában fuldokolva röhögd részeg mennyivel többet tud szerelme tárgyáról, mint ő, aki évekig-hónapokig(?) rajongva loholt a nyomában. Szerelem és szerelmesek. Amennyire igaz a színe, épp olyan igaz a fonákja is. Nevetségesek vagyunk vagy tisztelni valók? Mindegyik és egyik sem. Ha a fonákját nézem, akkor is szerelem. De ha a színét, akkor is. Ha akarom, elítélem, ha akarom, elfogadom és nem ítélkezem fölötte. S hogy mögötte mi is kavarog? Az örök emberi, a tévedés és a felmagasztaltatás lehetőségével. Ha akarom, elmegyek mellette. Ha akarom, észreveszem. Ha akarom, szeretem. Ha akarom, gyűlölöm. S ha rajtam a sor, mégse számít, mit akarok. Jellememhez mérten játszom a szerepem, avagy adom önmagam. Errare humánum est - fricskáz orron a szerző. S én mit tehetek? Vele rajongok, szenvedek, töröm magam és kacagok hajdanvolt önmagámon — mert így emberi. (1990. aug. 14.) Rimbaud-ról. Márai kétkedve latolgatja, miért hagyta abba a kölyökzseni az írást. Távol kerülni szellemi milliómtól, gyökereinktől, azonos a szellemi nyomor beköszöntésével. Mint ahogy a nem-vonzó, öreg és csúnya, ápolatlan külsejű partner nem indítja be az emberben a szex reflexeit, úgy a töményen szellemi sivárságnak mondható környezet sem ösztönöz a költészetre. Nálunk hány értelmes embert húzott vissza a környezete... tehetséges kezdés után vidéki sivárság, visszavo- nultság, elcsökevényesedés és elhallgatás. Szellemi élet helyett nagy zabálások, tökrészegség. A kereszt- metszete zanzásítva ennyi. A mi Katona Józsefünk is így végezte. Igaz, Rimbaud utazott, s nem élt bezárva és visszavonultan. Sokan mások is utaztak, s őket ez könyvek megírására ösztönözte. De azok nem kalmárok és fegyvercsempészek társaságában időztek, s nem üzleteléssel - pénzcsinálással - töltötték az idejüket, mint Rimbaud. Szörnyű érzés szellemileg sivár környezetbe kerülni: olyan, mintha szőnyeget rántanának ki alólunk. Minden érzésünk elhalványul az általános bizonytalanság-érzés mögött. Dyenkor a kapaszkodásösztön lesz legerősebb bennünk: ragaszkodás korábbi stabilitásunkhoz. Ha nem jól választjuk meg környezetünket, párunkat, mindennapos, pitiáner, olcsó csatározásokkal fizetünk meg érte. Ha a jobb, nemesebb érzések győznek bennünk, a következmény válás, elszakadás. A másik út: belerohadni a környezetünkbe. Egyik út se könnyű. Ezért volt valamelyes értelme a hajdani kasztrendszer-változatoknak. A hasonló számára biztosította a hasonló környezetet, tehát óvta a fölösleges konfliktusoktól. (1989. dec. 20.) A Vatra Romaneasca tevékenységéhez csupán egy gondolat: miféle család lehet az, mely ilyen tűzhely mellett melegszik... (1990. márt. 22.) Műfordítói piruettek: Mindenki úgy viselkedik, ahogy tud. Mindenki úgy viselkedik, ahogy csak tud. Mindenki csak úgy viselkedhet, ahogy tud. Néha az első, a nyers fordítás a tömörebb, kifejezőbb. Minden más csak ornamens elem, ráaggatott dísz. Az első a férfiasán tömör, időnként fenséges, magasztos, méltóságteljes. Az utolsó a mütyürkés, encsem-bencsem nőies csilingelés, könnyed bájcsevegés. Jobb-e vagy sem? ízlés dolga. Kinek Beethoven, kinek Mozart az igazi. (1990. jún. 21.) Reggeli csendélet a ház körül. Háromtagú család, egy szakállas férfi és két gyerek mászik a patakparton a kemping felé, hogy oda a kerítésen tátongó lyukon keresztül belógjanak. Pár méterrel arrébb egy cigányember szatyorral a karján csigát gyűjtöget. A poszt-kommunizmus hű tükörképe ez: V évfolyam 1995. október # 3. szám 7
