Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Napló
fullánkos megjegyzésekkel ne kommentálnák. Szörnyű lehet ilyen közegben élni. Varga mellett szól viszont egy érv: t.i. hogy ő verista regényt írt, és a valósat kívánta ábrázolni. Nos, ha az akkori Szicília valósága ilyen szegényes volt, az ő lelke rajta. (1990. júl. 9.) ki írás öncélú gyönyörűség? Ha nincs velünk senki, akkor is közölni kell az éppen megfogalmazódott gondolatokat. Kortársaink gyakran meg se értenek bennünket. De az írás csodálatos adottsága az, hogyha száz, kétszáz vagy többszáz év múlva fog majd élni a nekünk való szellemi partner, az üzenet akkor is eljut hozzá bizonyosan. Olyan ez, mint több fényévnyi távolságból beszélgetni valakivel: az üzenet, a szó, a kép, a gondolat varázsa bizonyos, hogy eljut oda. De a reakciót, a választ én már nem érhetem meg és nem tudhatom meg soha. (1990. júl. 3.) Holnaptól bezár a könyvtár. Márait, Nyírot kerestem volna, hiába. Máraitól mindössze három könyv található, Nyírőtől kettő, az sincs bent. Döbbenetes, hogy irodalmunk nagyjait ennyire mellőzni lehessen. A cenzúra állítólag már megszűnt, de amíg ezek a rossz beidegződések eltűnnek, sokkal hosszabb időnek kell még eltelnie. (1990. jún. 28.) Vajon hogyan fogjuk átértékelni irodalmunknak ezen szakaszát, ha a fiókokban rejtegetett, s előlünk önkényesen elzárt művek majd sorra előkerülnek mind, az évtizedeken át irodalomnak titulált szenny pedig végleg eltűnik a történelmi süllyesztőben, s kiesik a köztudatból, mert már nem fogják az emberek fejébe sulykolni? Olyan ez, mintha Arany Jánost törölték volna ki a köztudatból, s vele szemben Szabolcsim Mihályt istenítenék - avagy Horger Antalt József Attilával szemben. S ha most - kaján gondolat - Határ Győző mellé gondolatban odaállítom Veres Pétert, hát ne szaladjon fülig a szám? Ugyan mit érezhetett volna Péter bácsi, alá a „szocialista reálizmus" lelkes megszállottja, harcias híve, tűzzel-vassal terjesztője volt, ha Határ Győző (vagy Márai) könyveit olvasta volna? Irt volna egy vaskos kötetet, s mondott volna egy ötórás beszédet, melyben jól ledorongolta volna ezen burzsoá elfajzásokat, s ecsetelte volna a szocreal erényeit, melyekről maga se tudta, mik? Hogyan fog ez a tudati átalakulás, ez a szellemi váltás végbemenni? Akikben soha nem volt annyi gerinc, hogy a véleményüket valaha is nyíltan vállalták volna, vajon fogják-e hagyni, hogy mások ezt helyettük megtegyék, avagy ez csak vérre menő harc árán fog menni? (1990. mg. 14.) Gondolatmorzsák egy családi vitához. Ha az ember erőszakkal magához láncolja a másikat, az nem szeretet, hanem végtelen, zsarnoki önzés. Aki igazán szereti a másik embert, nem sajátítja ki, hanem szabadon hagyja mozogni. A szeretet két kézzel ad. Az önzés két kézzel harácsol - csak sajátmagának. Senkit nem szabad úgy szeretni, hogy a becsületünket miatta feladjuk. Aki szeret bennünket, az egyúttal tiszteletben is tart, és ilyesmit soha nem is várna el tőlünk. Bármit kér tőlünk, csak tisztességünk és emberi méltóságunk megőrzése mellett fogja elvárni teljesítését. (1990. aug. 10.) Határ Győző: Pepito és Pepita. AII. világháború utáni Budapest a színtér — ez a könyv Határ Győző Batrachomüomachiája. T.i. a magasztos téma - a nagy szerelem - alantas környezetbe helyezve nevetséges szereplőkkel. Groteszk - ez az, amiben H. Gy. olyan nagy tud lenni. Egy vonzó, ám örökV évfolyam 1995. október # 3. szóm
