Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Sziki Károly: Hollywood-i magány

- Nem kellett eljönni, én eljöttem. Pontosan tudtuk, hogy mi abban a rezsimben, ami a nácik után következett, ugyanúgy nem tudtunk volna élni, mert nem bírnánk elviselni a diktatúrát. Az igazság viszont az, hogy nem gondoltunk arra: 47 évig nem lehet visszatérni. Gondoltunk 2-3 évre. Majdcsak kivonulnak az oroszok, de nem vonultak ki, mi meg nem mentünk haza!- Feleleveníthetjük az elválás, a búcsúzás napjait?- Milyen elbúcsúzást?- Amikor Pestről elköszöntek.- Nem búcsúztunk. Mi abszolút nem búcsúztunk. Én a szüléimhez mentem előző este, 10 percre. Mert ez megint olyan dolog, hogy üljünk és zokogjunk? És akkor mi van? így, így mentünk el mosolyogva. Mikor Svájcba megérkeztünk, hazatelefonáltunk. Tiszta elmebaj volt a Svájc felé vezető út. Hát már minden romokban volt...

Mikor megérkeztünk egy helyre Nyugat-Magyarországon, és ott térdig ért a sár, és a Ritz Hotel nem jött utánunk...- Kivel indult útnak?- Férjemmel, Orbán Ferenccel. Rendőri újságíró volt, plussz világbajnok, magasugró világbajnok. Itt a kritika róla, olvassa el! 1927-ben volt a főiskolai világbajnokság Rómában, ott nyert.

Leszerződtették a Svájci Atlétikai Szövetség hivatalos trénerének. Akkor nagyon jó volt nekünk.- Svájcból hova is vezetett az út?- Amerikába, ide Los Angelesbe, 1951-ben.- Svájcban leragadtunk még a kozmetikánál, a kozmetika tanulásánál.- Jó. A kozmetikát tanultam, és ott nem adtak engedélyt, munkaengedélyt. Én ott már mindenkit ismertem, bementem a munkaügyi hivatalba és azt mondtam, hogy legyen szíves, adjon nekem

80

HEVESI NAPLÓ 1994.4.