Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 4. szám - KÖZÉLET - Az idő sodrában
tem, hogy a színházhoz valamit értek, már csak azért is, mert Galamb Sándortól sokat tanultam, attól a szakembertől, aki a Németh Antal féle Nemzeti Színházban sem volt akárki, az intézmény fődramaturgja volt, míg Rákosiék hagyták a helyén. Meg sorra jelentek meg nyomtatásban a darabjaim, nekem a dráma az életem, a foglalatom. Erre mit reagál ez a kedves, ez a tündéri, de olvasni nem tudó direktor? Hogy én azt állítottam, hogy ő nem ért a színházhoz! Ajjaj! Mondtam is, ez aztán döfi. Kínait se lehetne, kétszeresen ferde szemmel így melléolvasni, melléérteni! De most jön a további, még élesebb elméjű mutatvány! Azt állítja, hogy hozzá eljuttattam az utolsó másfél évben nyomtatásban megjelent darabjaimat, de ő sem korábban, sem most, sem a jövőben azokat nem akarja bemutatni. Ezzel szemben áll Karthago bevétele. Azaz nem egyéb, minthogy 1945. után végre 1988-ban Fábri Zoltán Kossuth-díjas filmrendező néhány értő sorának köszönhetően megjelennek köteteim. És mert a legutóbbi időkig a színház szponzorálta a Hevesi Naplót, esetenként húszezer forintokkal, ezért mi sem volt természetesebb, hogy az udvariasság szabályai szerint dedikált példányokat, tehát baráti gesztust kapott tőlem a színház vezetőgárdája, igazgató, aligazgató, főkönyvelő, no meg néhány színész. Ezt nevezi a színház igazgatója eljuttatásnak? Soha, sem élőszóval, sem írásban nem kértem, tegyen nekem szívességet darabjaim körül. Nincs is rá szükségem. Azok benn fekszenek a Széchenyi Könyvtárban. Ha majd eljön az idejük, megtalálja bármelyiket az ő embere. De ezt a szemérmetlen csúcstatást ide feljegyzem. Mert a leírt szövegek nem múlnak el úgy, mint a kimondott szavak! Meg akart alázni, ugyanúgy lenézni, mint a városi hölgyek! Csakhogy! A harmadik esetem messzebbről kezdendő! Nékem az írás szent dolog! Némely témakör különösképpen az, mert egész éleHEVESI NAPLÓ 1994. 4. 7
