Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 4. szám - KÖZÉLET - Az idő sodrában

már évtizedek óta irányítja a munkát, tudjuk, hoí harangoznak, azt még jobban, hogy az átkozódónak, az ujjal mutatónak, a meg- fellebezhetetlen ítélkezőnek - korlátái vannak. De még mekkorák! Például az igazság. Amit bizonyítani lehet és kell! Erről van szó, Hölgyeim, ott a barrikád túlsó oldalán, ahová sikerült átverekedniük magukat. Ha ott jobb az ájjer? De van-e barrikád? Kiemelte volna?

A fenti csak az egyik ilyen kellemetlen eseménye ennek a bükk- alji szépséges barokk fészeknek. A másik - a színház. Azaz, dehogy is a színház, hanem annak a direktora. Ne csináljunk neki nagy propagandát, még félreértené! Tettem, hogy előzetest írtam egy, a Franciskánus-udvarban előadandó darabról, mert a) Ősbemutatóról volt szó, Kiss József pesti szerző darabjáról, és mert b) Hakniban az egri G. G. Színház fiatal művészei játszották a szerepeket. A darabban elhangzik, hogy a fiatal színész kényszerül elhagyni ezt a várost, bár szereti, de amit kap, művészként, abból nem lehet megélni, elmegy Pestre szabadúszónak. Amikor ezt a szöveget hallottam a színpadról, megfogalmazódott bennem a szemérmetlen kérdés: De hát mi van itt, hogy ezért elmennek? Ennek az egymondatos kérdésnek akkora gyújtó hatása támadt a színházi igazgatóban, hogy tárgyalásra hívott, s mert nem tudott meggyőzni arról, miszerint én akkor jártam volna el helyesen, ha őt kérdeztem volna és arról írtam volna, amit ő mond, - nekilátott és egy egészoldalas újságcikkben kioktatott engem, tétova létezőt ebben az árnyékvilágban, mi is a helyes - szerinte -, nekem és mi okos a színháznak. Elmond sokfélének, de mindig is elsőbben csak saját magát és személyének fontosságát emlegetve.

Nem hagyhattam válasz nélkül, a logikai bukfenccel is többször tarkított egyveleget, mert kétségbe vonta autentikusságomat, a színházhoz csak így-úgy somfordálónak minősített, alig-alig leplezve undorát, hogy velem kell foglalkoznia. Annyit megjegyez6

HEVESI. NAPLÓ 1994.4.