Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)
1993 / 4. szám - HAGYATÉK
újratelepítésével a megint nekilendült szőlészet-borászat és Gyöngyös megélénkülő iparosodása most már a vármegye határán túlra mutatott. „Szükséges lett" a Hatvan-Gyöngyös-Ozd között vezető vasútvonal. Fontosságát mutatta, hogy 1912-ben ugyanez, némi korszerűsítéssel ismét a szakminiszter asztalára került. Előmunkálati engedélyének indoka a többek között a következőt említette: „Ezen vonal hivatva van Észak-Magyarországot, nevezetesen Gömör és Szepes megyét összekötni az Alfölddel és Dél-Magyarországgal... (Északon) tovább menve új közlekedési utat nyitni... Oroszország felé. Ebből világosan következik az, hogy a helyiérdekű vasút eszméje egyszer és mindenkorra elejtendő. A vonalnak elsőrendű transversalis jelleggel kell kiépülnie". Azaz a fővonal tovább vezetett volna Rozsnyó- (Roznava)-Dobsina- (Dobsiná)-Poprád- (Poprad)-Podolin- (Podolínec) irányába. Ebben, az 1895. április 15-én szerkesztett beadványban Gyöngyöst követően eképpen találjuk a további településeket: „Az építendő új Gyöngyös állomást elhagyva a Sárhegy déli lejtőjén kapaszkodik fel, és Visonta, Sár, Márkáz, Domoszló községek mellett halad el" a vasút. Ezen községek körül Sár, Domoszló és Felsőnána (Kisnána) kapott volna megállót. Ebből meg az következett, hogy Visonta és Márkáz eleve nem is írta alá az engedély iránti folyamodványt. A tervezett vonal Tarnaszentmária határában hagyta volna el a Mátraalját. A tervezet kiegészítéséhez Abasár képviselőtestületi kérése is kapcsolódott: „Vasúti állomást kérünk, nem pedig egyszerű megállót... Továbbá gazdasági felvételi épület és marharakodó is építtessen." Ez a betoldás feltehetően Flanák Kolos javaslatára került bele, aki az abasári terményeknek, állatoknak, a szőlőnek és bornak távlati piacait a leendő fő vasútvonal mentén képezelte el. A bemutatott fővonal bizonyára a vállalkozói tőke hiánya miatt nem épült meg, különben megvolt hozzá a miniszteri engedély. A századfordulón lazult Gyöngyös és Eger együttes törekvése a fővonal megszerzésére. Az alispáni jelentés alapján 1901. november 2-án Eger az északra vezető, de mellékvonal 112 HEVESI NAPLÓ 1993. 4.