Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)

1993 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András kritikái

is elismert érdemel, mert erősítették az előadás fegyelmét, azt a zeneileg is kötelező színházi szabályt, hogy minden egyes szereplőnek a megszabott stílusban kell maradnia.

Szóval: a felnőttek is élvezhették-élvezték is az Ózt.

Mire jó a stúdió-színház?

A Gárdonyi Géza Színházban évek óta—váltakozó sikerrel — műsorba iktatnak stúdió-előadásokat, hogy néhány alkalommal kamarajellegű kiadásban szolgálják ki a nagyérdemű közönség igényét: kapnak olyasmit is, ami a nagyszínpadon nem otthonos. Nevezetesen vagy intim hatású a téma, vagy az a közlési mód, amely másképp közelíti meg a színházba járó, a színházat értő embert, mint a gazdagabb szövésű mesék, történések képzelet- ugrasztó látványa. Itt inkább a gondolatok uralkodnak, a jellemek forognak egymásra-egymásba, hajó a mondanivaló, ha valóban olyan szövegek kerülnek elő, amiket írók írnak. Mint most is!

Ere a tavaszra — egy értelmetlenül színpadhoz juttatott dokumentum-krimi-féle után—az Ismeretlen szerző—tisztesség egykori létének és munkájának! — Pathelin Péter prókátorral találkozhattunk. Ez a zugügyvéd, ma így hívnák, a középkor végéről lépett elénk bebizonyítván, hogy a korok változnak, de a szereplők, más-más ruhában — ugyanazok. Van, aki becsapható, van, aki vállalkozik arra, hogy a becsaphatót becsapja. Mi a becsapás lényege? Egy adott pillanatban megtalálni atörténések, a mondatok, az érdekekkel való játszadozások között azt a rést, amikor a becsapó az áldozattal el tudja hitetni, hogy minden a legnagyobb rendben, a megkötött üzletnek az a része is teljesedni fog, amitő ígért, vagyis az, hogy fizet. Nagyon leegyszerűsítve a képletet, addig kell forgatni a szavakat, amíg a hangtól és a benne lévőtől elkezd zúgni az áldozat füle-agya, a valószínűségnek megvan a valószínűsége, Erre a megteremtendő állapotra rájátszani, óriási rutin, emberismeret és vakmerőség szükségeltetik. A prókátort

Hevesi Napló 1993. 3.

41