Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)
1993 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András kritikái
meg azt, amit a drámaíró leírt. A néző nemcsak azt a rohanó szöveget akarja hallani, aminek esetleg otthon utánaolvashat, mert szereti a Shakespear-i verselést, szellemességet, stb., hanem azt az átélést akarja megkapni, amit a színészneki, a közönségnek adományoz. Annak pedig—mármint az átélésnek — ilyen külső jelei is vannak: az arcon végigvonul a mondatban megjelenő gondolat fénye-árnyéka, a végtagokban a belső erők működését visszaigazoló olyan mozgás támasztja meg a jellemet, a sorsot átélő színész viselkedését, hogy mindentől eltekintve nyomban az efezoszi herceg alattvalójának hisszük magunkat. Ott azsöllyében is. Mert ezért van a játék. Ezért hiszem, hisszük el az egész képmutatást, a képek villódzását és—a maskarákat. Pedig milyen jól kezdődik! A herceg és a szirakúzai kereskedő a vers-ritmus és a gondolatok íveit összefonják, kapcsolják, itt-ott még a rímeket, ezeket az igencsak ravasz díszítő-elemeket is pompásan osztják szét a közönség sorai között, mert átélték a méltóságteljesen áramló szöveget és a hangsorok által keretezett tartalmakat, amikből végül is az ő jellemük is fel- és kiépül erre a rövidke két órára. Még Sziki, még Tunyogi, még Fésűs, még Bókái, még Réti a szűk névsor a tizenhat hősi szereplő közül, akiknél tettenérhető az alakítás komolyan vett szándéka. A többi inkább arra ügyelt, hogy a szövegtől megszabadulva pontosan lépjen be és ki abba a forgatagba, amit bizonyos helyeken és helyzetekben a lélek áradása helyett hoztak a deszkákra. Kár érte! Addig egy produkciót nem szabad a nyilvánosság elé vinni, amíg az nem kész, amíg az átélés nem jött létre az aktorokban. Ennyivel tartozunk a szakmának és a ’ szemmel láthatóan hűséges, magasfokú rajongói gerjedelemre is tüzelhető közönségnek. Kár, hogy a rendező-igazgató—a színésztársaihoz-barátaihoz fűződő szívélyes kapcsolat oltárán—félig-meddig feláldozott egy, sok részletében kitűnően fogalmazott színházi látványosságot 38 Hevesi Napló 1993. 3.
