Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)

1993 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András kritikái

Ezúttal eltekintünk a megszokott értékelési rendtől, mert fontosabbnak ítéltük a művészi fegyelem hiányára vonatkozó felhívásunkat, mint azt, hogy elismerően bólintgassunk ott, ahol csak az érdemszerzési alkalom kínálata árválkodik. Lehet, hogy ez képzavar, de reméljük, érzékelteti azt, amire gondoltunk. És hasznunkra válik.

Az Óz—kitűnő színház

A Gárdonyi Géza Színház Frank L. Baum meséjét a nagy varázslóról az álmodozásra is serkentő tavaszi hetekben tűzte műsorára. A színházak olykor szoktak is szégyenkezni, hogy sok ok miatt, de a valódi indokokat jól érzékeltetve nyúlnak hozzá ilyen munkákhoz, amikor a felnőtt úgy érzi, hogy most megint egyszer bolonddá akarják őt tenni, gyerekké akarják degradálni, mesével traktálják, amikor annyi—de—annyi gondja és dühöngeni valója akad naponta, nem is egyszer. Azt kívánják tőle, hogy az amúgyis megrongyolt hitét fektesse be néhány órára olyan körülmények sodrásába, ahonnan semmi jó ki nem jöhet. Mert mit is kaphat a felnőtt egy mesétől, ahol egy gyereklány álmai közben, ha képzeletében a valóságos felnőttek eltávolodnak, átváltoznak, óriásokká nőnek, olyan képességeket szereznek, mintha avilágmindenség mozgatása is tőlük függene. Vagy legalább a mérhetetlen hatalomnak, vagy egyszerűen a cselekvési szabadságnak olyan mozgatórugóihoz jutottak volna, amilyenek csak a Teremtés első pillanatában, abban a bizonyos nagy-nagy Bummban működhettek. Ha igaz a sejtés azokban a kutató agyakban, akiket álmodozásaik, elképzeléseik, számításaik miatt nem is tisztelhetünk kellőképpen. A mese minden gyakorló szülő számára ismert, a videoklipek jóvoltából a gyerekek kívülről fújják az Ózt, azt az importot, amit Amerikából kaptunk-kapunk. Erre mit csinál az egri Gárdonyi Géza Színház? írat hozzá egy vadonatúj zenét, vadonatúj dalszövegekre, átszabja némileg, éppen a dalok okából talán a

Hevesi Napló 1993. 3.

39