Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)
1993 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András kritikái
valósított meg, amelyben a két Dromio, Sziki Károly és Balogh András ugyancsak megizzadnak (meg is tapsolták teljesítményüket). Shakespeare azonban nemcsak vígság, nemcsak drámai játék, amelyben a cselekvés mindig is egyenrangú a mondandókkal, hanem—és nyomatékkai le kell írnunk—szöveg zenélőversezet, gondolat, szellemi sziporkázás. Amiket az európai színjátszás évszázadok óta nem tud és nem akar megúnni. Ez pedig azt a kötelességet rója a színészre, hogy teljes figyelmével vegye birtokba a neki szánt szöveget és úgy és azért beszélje el közönségének, mert komoly okítás található benne; olyan erkölcsi tartalom, amiért az emberek ma is kíváncsian indulnak el a színház irányába. Ahhoz pedig, hogy a zsöllyében ülő mai polgár értse, a helyén értse ezt a játékot, és azt, amit Shakespeare mond, az szükségeltetik, hogy a színész értse, befogadja, átélje, értelmezze saját lelki alakzata és alkata szerint azt, amitől a mai néző a megtisztító élmény, a darab szellemének élvezőjévé, mitöbb, birtokosává is lehet. Kell, hogy legyen. Ám a színészi átéléssel, a tiszta szövegmondással támadt némi bajom a bemutató alkalmával. Lányok és fiúk — nem mind, azért kellemes pillanatok is akadtak —, de elsősorban a lányok teljes sebességgel, kitűnő ' leckefelmondási tempóval végighadarták szövegeiket, igyekeztek megszabadulni a beszéd minden belső és külső terhétől. Csak arra ügyeltek jóformán, hogy végszavazzanak kollégáiknak, ügyet sem vetve arra, a közönség ért-e bármit is abból, amit az orruk elé motyognak, amit gyorsított ráimádkozás-szerűen odameséltek a partner arcába, semmi időt nem hagyva arra, hogy a lassúbb észjárású vendége a színháznak követhesse a nem egészen jól és nem artikuláltan elővezetett tirádákat. Amikből a tartalom az Istennek se akart ki peregni. És mert mi, ebben a vidéki kisvárosban úgyis magunk között vagyunk, és mert barátságunk a színházzal több évtizedes, szenvedélyünk is a színházban a szellemi és esztétikai élvezetet megszerezni, lehetőségünk is minden bemutató alkalmával. Tehát elmondjuk, hogy a színész átélése nélkül a közönség se kaphatja Hevesi Napló 1993. 3. 37
