Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András Shakespeare: Szentivánéji álom (kritika)
SZÍNHÁZ l. r ^ Rendező színház? Shakespeare: Szentivánéji álom Az egri Gárdonyi Géza Színház Gáli László rendezésében mutatta be - újította meg Shakespeare ötfelvonásos vígjátékát - két részre osztva. Az első játékfél végén olyan rendezői mennybemenetelt tervezett meg Titánia és Zuboly szerelmi kettősének, amely akár nagyszerű meglepetésként, vagy megalapozott rendezői elgondolásként, felfogásként is vonulhat be a magyar színháztörténet nem éppen szegényes Shakespeare-értelmezésébe. Gáli László - komoly színháztörténeti tanulmányok, nem is elkapkodott darabelemzés után - jutott arra a gondolatra, hogy ezt a játékfolyamatot, ezt a tengersok kérdéssel megtűzdelt vígjátéki tornát éppen a harmadik felvonás első színével kell félbeszakítani, és kell olyan görögtüzet gyújtani Titánia és Zuboly szerelmi kettőse alá, amely talán a drámaíró képzeletében sem fogalmazódott meg, és amely jócskán elbillenti a filozofikusnak is értelmezhető szerelmi ugra-bugrálást. Shakespeare egybeszabadítja a Szentivánéji álomban a valót és a valófelettit. Kezeljük durvábban a témát: a testi és a lelki szerelmet. Thezeus, Athén ura és Hyppolita amazonkirálynő, az athéni úr menyasszonya éppúgy körülbotorkálják a szerelem ilyen-olyan ösvényeit, mint Hermia, Heléna, vagy Lysander és Demetrius. Vagy hogy a tündérekről is essék szó: Oberon tündérkirálynak, Titániának sincs egyéb gondja, mint válaszoljon magának és másoknak a végül is egyetlen döntő kérdésre: kihez tartozik ő, amikor a szerelem őrülete elkapja őt? Mert ezt a nagy angol is úgy kérdezi, mintha csak meg akarná válaszolni. Fogalmak sorát állítja csatarendbe, hasonlatokat, metaforákat használ, olyan erőket léptet fel a játékban, amiktől talán az egész földi, tehát emberi és állati sereglés például, magyarázatul, vagy legalábbis illusztrálásképpen szolgálna a szerelem értelmezéséhez. Erdőben vagyunk a darabban. De itt, ezen a színpadon ennek, a rengetegnek még a nyomait is eltüntették. Amit a daloló madarakról és egyáltalán az állatokról lemond a reneszánsz drámaíró, távoli jelzés, itt csak sűrítmények állnak a hatáskeltés bonyolult feladatának megoldására. Thezeust és Oberont ugyanaz a színész alakítja, Hyppolita és Titánia is egy színésznőből formálódott. A párhuzamosság és a színháztörténeti szokások ezt indokolják is. E kettős egyesítéssel azonban az a kötelesség hárul a rendezőnek nevezett szertartásmesterre, hogy - amikor arra szükség van - tegyen határozott elkülönítést a kettős összeolvadás két fele között. Mert végül is Thezeus másként, más szöveget szór szét itt, és megint mást ott, sőt nem egyszer - köpenyegét és önnön belső jellegét fordítván-kifor- dítván egyik pillanatról a másikra vált álláspontján, mintha a megértés és felismerés két szétváló fázisában leledzene egyszerre. Dühösen mond valamit ez a Thezeus erre, hogy aztán egészen más hangon, netán árnyaltabban, olykor merészebben szavaljon valamit a másik irányba. És ennek a szövegmondásnak nemcsak azért támad fontos szerepe, mert 23
