Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 3. szám - TUDOMÁNY - Bakó Ferenc: Tokaj szőlővesszeje…
Tokaj szőlővesszeje... Úgy tűnik, a szabadpiac ez ideig nem sok jót hozott a magyar bornak, évszázadok óta a lengyelek és az oroszok voltak a legjobb vásárlók, de most fizetésképtelenek. Addig is, amíg túljutunk ezen a válságon, más piacot kell keresni. Mint minden terméket, így a bort is könnyebb eladni akkor, ha nemcsak a kereskedő, hanem a vásárló, a fogyasztó is tisztában van olyan fogalmakkal, mint az áru minősége, tulajdonságai, fogyasztásának ajánlatos módja. E gyakorlati ismeretek mellett hasznos lehet még ismerni az áru előállításának folyamatát és annak történeti hátterét. Mindez sajátságos glóriát, dicsfényből font koszorút vonhat az áru, esetünkben a bor köré és ez az üzleti életben imázsnak nevezett jóhír, megbízhatóság alapja lehet a hosszabb időn át fennálló kereskedelmi kapcsolatoknak. Ezek a gondolatok nem a tokaji bor legújabb monográfusát, Balassa Ivánt foglalkoztatták, amikor nekifogott könyve megírásának. Már csak azért sem, mert annak már negyven éve, amikor a bor értékesítése nem volt gond, legalább is nem olyan nagy gond, mint ma. Megjelentetésében azonban vélhetően szerepet játszott a jelenlegi válság, nemcsak a bortermelők nehéz helyzete, hanem az egész Tokaj-Hegyaljáé. A kétségtelenül világhírű tokaji bor már hosszú ideje foglalkoztatja a szakírókat és a publicistákat, irodalma ezért tekintélyes mennyiségű. A kisebb-nagyobb terjedelmű írásművek a történelem, a régészet, a néprajz, a nyelvészet és egyéb tudományok művelőinek tollából születtek meg, de mindeddig hiányzott a szintézis, ezek összefoglalása. A 750 oldalas, több száz képpel, rajzzal illusztrált kötet szerzője a könyvtárnyi irodalom és saját kutatásai feldolgozásával részletesen tárgyalja a szőlőművelés, a bortermelés különböző fázisait, technológiáját történeti hátterükkel és néprajzi vonatkozásaikkal. A téma rendkívüli jelentősége mellett a tokajinak azért is terjedelmes az irodalma, mert itt nemcsak egy városról van szó, hanem egy egész tájról, a Tokaj-Hegyaljáról, amelyhez elvileg 28 település tartozik a vulkáni eredetű Zempléni hegység déli lábai körül. Az itt termő borokat nevezhetik általában tokajinak vagy hegyaljainak, de egyes települések, mint Tállya, Mád, Tárcái vagy Tolcsva ezen belül bizonyos önállóságot élvezve, kiválnak a többi közül. Az összefoglaló „tokaji" vagy „hegyaljai" néven túl vannak még olyan tényezők, amelyek ugyancsak egységesítik a táj borait, és ezek elsősorban az itt termelt szőlőfajták. Korunkban az egész Hegyalján három fajta dominál, mind a három fehér szőlő, s ezek a furmint, a hárslevelű és a muskotály. Közöttük legrégebbi a 17. sz. elejétől már írásos emlékekben is megjelenő furmint, neve után ítélve, a francia vagy olasz eredetű szőlő, ami ezen a tájon fő jellemző. A hárslevelű csak a 18. sz. elején jelenik meg és a kutatók szerint itt, a Tokaj-He- gyalján alakult ki; a harmadik pedig a muskotály, a Dél- és Nyugateurópában az ókortól folyamatosan termelt fajta. Természetük, ízük különböző ugyan, de némi rokonságot kölcsönöz számunkra az éghajlat és a vulkáni talaj azonossága. A hegyaljai vagy tokaji gyűjtőnéven belül a különféle boroknak két nagyobb osztályát lehet megkülönböztetni. Egyik a „szűrt borok" csoportja, tehát azoké, amiket úgy állítanak elő, hogy a mustot közvetlenül a hordóba töltik, és ott is forr ki. Ezek a „közönséges borok", egykori latin nevükön vinum ordinarium, ami tehát a maga természetes mivoltában 28
