Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: Csonka Erzsébet és Ferencz Tamás munkái
hát ki is sejtheti meg a mi rohanó korunkban, minek és hol van a realitása, mi és mikor találkozik, mivel és hogyan, mint az imaginárius számok a kétszer kettő bonyolultnak egyáltalán nem nevezhető, mégis kegyetlen játékával? Szeretnénk Bulla Mártát higgadtságra biztatni, és arra, hogy a lélek fantomjait tartsa féken, mindaddig, amíg teherbíró képessége fel nem készül a megoldásra, a még mélyebb lelki titkoknak a befogadására. De ha hisz, és ezt nemcsak kívánságként mondjuk, netán vonzódik valamilyen ponthoz ebben a lelki forgatagban, a biztonsághoz ragaszkodna legelőbb. Koch György más alkat, bár neki sincs sok köze azokhoz a valódi, a természetben meglévő és ott a helyükön kezelhető elemekhez, amiket körüljár grafikáiban, ót a személyiség érdekli, az ajellem és erkölcsi egység, aki vakon bízik abban, hogy neki ezt vagy amazt feltétlenül el kell mondania. Két kötethez is készített már illusztrációkat, és ezek az ábrák — szigorűan ragaszkodva tematikailag a leírt szövegekhez, tehát lelki tartalmakhoz, indításokhoz — önálló alkotások. Elsősorban azért, mert Koch György az ő látása és szemlélete szerint teremtette meg ezeket a fejeket, ezeket az alakokat, amiket az írások körüljártak. Hogy mit lehet egy gondolattal, egy fejjel, egy idézettel elkövetni, amikor más műfaj más koordinátái közé helyezik, arra kitűnő példa mindaz, amit a grafikus átértelmezésében tapasztalunk. Lehet ezekben a fejekben valami ijesztő és visszataszító is egyszerre. Mint ahogyan emberi tapasztalatainkban nemegyszer felhorkanunk, miért is kell ezt vagy azt nekünk megélnünk, nem arra lennénk inkább teremtve, hogy kegyetlen belső ellenségeinkkel küszködve nyissunk magunknak utat más megoldások, más távlatok felé? Hány arc, hány fej, hány agya a létező embernek képes arra, hogy a megélés iszonyatát — jellemen innen és tűi—szinte gyorsírói jelekkel rögzítse, amíg a tudat hagyja az embert működni? Jelet rajzolni arról, amit megélni lehetősége volt? Az apokaliptikus ábrázolás figurája nem kegyetlen, mégis akkora döbbenetét sejtet, ameny- nyi több dráma kiindulópontjához szolgálhat adalékul. Felmerül a kérdés, és nem is alaptalanul: ennek a generációnak szinte diktátumszerű- en sulykolták az agyába, hogy akkor teszi a szakma szerint is a legjobbat, ha az ember és lélek ábrázolásától visszavonul — ki is ismeri a lelket, és mi is az tulajdonképpen? —, fogjon inkább mértani ábrák szerkesztésébe, mérje fel a látható világ helyett, a mögött, vagy az ellen az ésszel közelíthetőket. Szerkesszenek idomokat, azok nem árulkodnak arról, mit gondoltak a világról, benne az emberről. A mértani ábrák nem szólnak vissza, azok objektívek. És ők mégis túrják a lelket, ezt a szánandó belső rendetlenséget, kutatják, mi is lehet abban a belső elegyben, amelyet a filozófia, a politika, a hatalom sem képes abba a mederbe terelni, ahol a külső parancsok adnák a megoldást. Féltem is ezeket a fiatalokat, de biztatom is őket. Mert felismerték, hogy a mindennapi életen tűi is van valami, és ha a szépséghez szegődtek, el kelljutniok az igazságig. Mert ez az ember valódi sorsa. Tűi minden látszaton! Csonka Erzsébet és Ferenc Tamás munkái Csonka Erzsébet és Ferenc Tamás elsőként szerepelnek együtt. A pályájukat is elindíthatja ez a tárlat, tehát nem mindegy, hogyan szól vissza a közönség, a közönség nevében az a méltatás, amely inkább a tartalmakat tenné vizsgálat tárgyává, semmint a módozatot, a szakmai fogásokat, a technikát, ahogyan és amivel ezek a kezdő művészek kifejezik önnön életüket. Csonka Erzsébet fest. Mindennapi embereket, jellemzéseket rögzít önmagáról is, színekben, olykor határozatlan vonalakkal ábrázolja azt, akiről komoly mondanivalója lenne. Bizonyára van is, de annyi kétség, habozás azért van a festőben, hogy több részletet homályban hagy. Portréi adják a tekintetet, és inkább az alkalmazott színek árulják el, 82
