Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - TUDOMÁNY - Szuromi Lajos: Két orosz nyelvű vers Petőfiről
társában magát is elvesztő vigasztalhatatlan bánat árad a sorokból, mint általában az Etelke-cik- lus verseiből, mint a Felhők-korszak alkotásaiból. „Kiáltok a sors ellen átkokat... — Legtöbbször csendes, néma bánatom; — Elek? nem élek? szinte nem tudom... — Gyakran bolyongok föl s le céltalan” — peregnek elénk a sorok, versméretű hangulati párhuzamban a Szomorú volt az életemmel. A záró sor (Mért csalnak mindig, mindiga remények!) pedig Az álmok utolsó sorát, ennek lényegi tartalmát idézi ingázó tekintetünk elé. — E költemény azonban bizonyosan nem utánzando minta, nem olvan, mint a Véres napokról álmodom... lehetett Az álmok számára. Négy hatsoros strófából all (igaz, így 24 sorból, mint Az álmok), verselése jambusi, a szótag- számképlet: 10, 10,11, 10, 10,11. A költemény jelen idejű előadása azonos a Véres napokról álmodom... idősíkjával, a Szomorú volt az életem pedig múlt idejű, miként Az álmok. A párhuzam azonban látszólagos. A korábbi életet múltként idéző, emlékező Szomorú volt az életem lírai, s versbeli jelene azonos minőségű, az alkotói jelen az elvégeztetett, a minden reménytelen súlyos hangulatával az emlékekben idézett múlt hangulatát azonosnak állítja. Az életből megváltó halálért sóvárgó egykori mély-lét tágul most már végtelenné, megváltoztathatatlanná. Az élet értelmét a költőben egykor Etelke halála sújtotta porig, lárva-életet hagyva meg csupán — értelem nélküli, váz-élet az is, ami az orosz versek idején sorsául jutott. Letaglózott élet siratja a veszteséget Az emlékezés iránya, vonulata helyzethez igazodik, így szelektív. Konok, tántoríthatatlan. A Szomorú volt az életem első két sora 8/9-es — emelkedő lejtésű — periódus, ez a kezdet azonos Az álmokéval. A második sorban megbúvó motívumnak a Világosságot! (1847. márc.j 5 — 6. sora szövegszerű rokona, azzal a különös alaki azonossággal, hogy e két sor a változó szotagszá- mú sorokat szabadverses kötetlenséggel váltogató versben — éppen 8/9-es periódus! A Vild- gossrfgo//belső tartományaiból leginKabb ekét sor simul a Szomorú volt az életem saját jelentéséhez : Sötét az ember kebele, — S nincs benne mécs, nincs benne csillag (Csak egy kis hamvadó sugár sincs). E formai-gondolati motívum, szöveg-fragmentum természetesen jelenik meg a két vers ( Világosságot!, Szomorú volt az életem) azonos szerzősége esetén, tehát ha Petőfi irta az orosz nyelvű verseket. Petőfi költészetét rajongó lélekkel szerető, kiválóan ismerő, a verseket betéve tudó imitátor is írhatta persze, de a villanásnyi emlék formahűsége mégis káprázatos! A haldokló hattyú vándormotívuma Petőfi legszebb verseinek egyikében, a Tündérálomban igézetesen ismétlődik. A Szomorú volt az életem már elhangzott hattyúdalt említ, lehetne ez a Tündérálom is. Lehet az imitátor véletlen találata, egyetemes vándormotívuma, halovány kapcsolatban az olvasmányélménnyel. Maga a motívum azonban oly közeli Petőfi lírikumához, hogy ismét az imitátorszemlélettől idegeníti az elemzőt. Az éjben virrasztó, küldetésében hívő egykori álmodozó motívumában mindenekelőtt Az űpew/o/Szilvesztere magasodik fölénk, a kínba, keserű szégyenbe taszított, eszményeiből, céljaiból kifosztott, kivégzett, s jeltelen sírba elföldelt mártír alakja. A társadalmi abszurditás ártatlan áldozatáé. A közvetlen hatású, élő motívumok már önmagukban több Petőfi-verset asszociálnak. Az ál- mokegyetlen markáns párhuzamra épít, a Szomorú volt az életem szerteágazó, organikus rokonság felmutatására törekszik Petőfi költészetével. Már a motívumpárhuzamok erre engednek következtetni. A formai-alaki jegyek kiélezett figyelmű vizsgálata további meglepetéseket tartogat. A költemény szakozatlan húsz sor, emelkedő (jambusi) metrumú, a verslábak körében (jam- bus, spondeus, pirrichius, Choriambus, csonkaláb) uralkodó arányú az anapesztus, a lábak típusa, változatossága petófies. Az első sor nyolc szótagos, a többi kilenc szótagú. Lényegében a verselés karakterét szótagszámtartó kilencesnek nevezhetjük. Valamennyi sor kéttago verslábbal kezdődik, 17 kilencesben jambus e nyitó versláb. A sorok nagy többsége( 14 kilences) szólam- szerűen kétütemű, a metrum tehát szimultán (az orosz nyelvből következően hangsúlyos prozó- diával, mint például Lermontov 9/8-as periodusú jambusi versében, a híres Párusz-ban.) A kétütemű, két anapesztüst jambus után érvényesítő kilences, mint szimultán sorváltozat nem ismeretlen Petőfi költészetében, bár egész verset nemigen írt ilyen sorokkal. Eleven, szembeötlő azonban A helység kalapácsae\sx> sora: Szeretnek az istenek engem. — A közismert, népszerű alkotásban igen változatos a sorok szótagszáma, éppen a kezdő sornak párját sem igen találni tovább a terjedelmes szövegben. A kezdő sornak azonban éppen jelentése az, ami teljességgel idegen a Szomorú volt az életembehő világától, groteszk iróniának pedig csupán voluntarizmussal értékelhető. A mű játékossága, bő humora sem illik ide. Véletlen metnkai egybeesésről volna szó? Nyugtalanul csapong a képzelet. Felfigyeltünk a mű legelejére. Nézzük a mű legvégét! Ez nem más, mint rövid prózai Mutató tábla, a négy éneket foglalja össze. Ennek kezdete (I. ének) és vége (TV.) így hangzik: „fölébred álmából egy fogoly, s szabadulást tervez — azonban az nincs megénekelve: hogy kí légyen ezen szabadulást tervező, álmából fölébredt fogoly? csupán azért, hogy később a meglepetés annál meglepőbb legyen.” — „a szörnyű dolgok véget érnek, s a költemény hőse szörnyű véget ér”. A tallózó meglepetése meglepő! Rápillant a 111. énekről szóló részre, egy részmondat nyomán nyugtalanabb lesz, mint volt: „... a fogoly nem más, mint a költemény hőse.Egyértelmű már a kutató elme számára, hogy a két orosz vers hőse Petőfi, akkor is, ha netán más irta a verseket. Az egyértelmű, explicit metrika vezet a mű kez63
