Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Pethő László: Háromszáz tanító
jelentett, hogy a terepen ismerős, otthonosabban mozgó levelező hallgatók könnyebben tudtak kapcsolatot teremteni nyugdíjasokkal, mint a kevesebb kollegiális kapcsolattal rendelkező nappali tagozatosak A korösszetétel további tanulsága, hogy többséget képeznek a frissnyugdijasok, s csak a megkérdezettek egyötöde fejezte be a munkát. — Ha befejezte, mert akadt több olyan 70 éven felüli alanyunk, aki még ma is rendszeresen dolgozik. A nemek aránya olyan, amivel ma szívesen megbékélnénk az iskolában, de tudjuk, hogy ez koránt sincs így, hiszen elvétve akad ma a tanítói pályán férfi A megkérdezettek közül is csak az idősebbek dolgoztak életük során alsó tagozatban, a túlnyomó többség tanárként, sőt meglehetősen gyakran igazgatóként fejezte be a pályáját. Az a néhány kivételes eset — amikor a férfi tanító maradt ebben a munkakörben — többnyire kényszer hatására történt. El kellett hagyni a nagyobb önállóságot jelentő iskolát, felbomlott az illető családja, és emiatt nem ambicionálta magát az előbbrejutásban. Megjegyzendő még, hogy a számszerűen nem részletezett adatok mindig becslés jellegűek, mivel a feldolgozás nem terjedt ki ezek részletezésére, vagy nem minden alanyunkról áll rendelkezésre elegendő adat. Figyelertire méltó az életkor és a nemek összevetése. Míg a 60 év alattiak esetében a nők vannak abszolút többségben, addig efölött kiegyenlítettebb a kép. Ez egyben utal arra a tényre, hogy a legidősebbek pályakezdése idején még közel fele-fele arányban dolgoztak nők és férfiak a pályán. Települések szerinti megoszlás A megkérdezettek elsősorban Heves és Szolnok megye idős tanítóit reprezentálják, de szép számmal vannak közöttük Nógrád és Békés megyei tanítók is. Ezen túl nem elhanyagolható számú az ország keleti felének más térségein és a fővárosban lakó alanyok száma. Elvétve került viszont a mintába dunántúli megkérdezett. Jóval szélesebb körűnek tűnik a mentési bázis a tanulmányok végzése szempontjából. Jóllehet, néhány tanítóképző (Eger, Szarvas és Jászberény) „uralja” a terepet, mégis azt állíthat) uk, hogy szinte a történelmi Magyarország valamennyi lényeges tanítóképző centruma helyet kapott a mintában Soprontól Kolozsvárig, Eperjestől Újvidékig. E tekintetben a nyugati országrészek képviselete sem elhanyagolható. Tehát adataink földrajzi érvényességét részben az említ ettek, részben az alanyok működési helyének típusai körvonalazzák. Eszerint 99 városi és 201 falusi tanítót különítettünk el, ami azonban némi magyarázatra szorul. A tipizálás érdekében le kellett mondani a teljes variálódás ábrázolásáról. Ez annyit jelent, hogy így nem tudtuk figyelembe venni azt az egyébként meglehetősen gyakori jelenséget, hogy valaki tanyán vagy falun kezdte a pályáját, s csak évek elteltével „került be” a faluba vagy a városba. Az életpálya ismerete alapján így az abban dominánsnak, mennyiségileg hangsúlyosabbnak ítélt időszakot vettük alapul. így ha valaki 15 évet töltött falun, s 25-öt városban, akkor a városi kategóriába soroltuk. Ezzel szemben azt az idős kollégát, aki falun vagy tanyán dolgozott, de idős korára vett egy városi lakást, azt falusi tanítónak minősítettük. — Ilyen megfontolásokból kellett feladni az egyébként e térségre ugyancsak jellemző tanyai tanító kategóriáját, mert olyanok, akik életében csak ez dominált volna^ elenyésző számban akadtak, szaknyelven szólva alacsony elemszá- múak, így értékelhetetlenek. Adataink inkább arra utalnak, hogy a megkérdezettek életének többségéhez hozzátartozik a tanyai tanítás élménye. Közülük elvétve olyanok is akadtak, akik családi hagyományból mintegy törvényt alkottak, miszerint, „aki nem tanított tanyán, az nem lehet jó tanító”. Sokkal többen voltak olyanok, akik egyszerűen tanyára kényszerültek, mert az ötvenes évek elhelyezési gyakorlata folytán oda vezényelték őket, olyannyira, hogy az elől nem tudtak kitérni. Egy részük emlékeiben ez az időszak megszépült, de többen voltak olyanok, akik inkább a legminimálisabb feltételek hiányára emlékeztek. Másként látták ezt azok, akik megtelepedtek, s életük nagyobbik részét töltötték tanyán. Nem mindegyikük beszélt — s ha igen, akkor sem szívesen — arról, hogy milyen erőszakos módon számolták fel fejük felöl az iskolát. 44
