Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Pethő László: Háromszáz tanító
Visszatérve kapott adatainkhoz, további eredményekhez jutunk a nemek, korok és a települési helyzet összevetésével Ennek összesített eredményei a következőik: Nők Falusi Városi Férfiak Falusi Városi Összesen Falusi Városi 55 alatt 63 31 13 0 76 31 55-60 38 28 9 3 47 31 60-65 16 10 18 7 34 17 65 felett 20 11 24 9 44 20 összesen: 137 80 64 19 201 99 A tábla szemlélteti, hogy életkorok és települések összefüggésében kevésbé differenciálódtak a vizsgált tanítók, hiszen a településeken belüli arányuk csaknem megegyezik a mintában képviselt aránnyal (201 falusi, 99 városi). Lényegesebb különbséget látunk, ha az elemzésbe a nemeket is bekapcsoljuk, hiszen csaknem minden második férfitanító falun él. Életkori megoszlásuk egyenletes, s ebben csak a legidősebbek képviselete magasabb arányú. A csekély számú városi kollégáik esetén egyértelműbben az idősebbek felé bülen ki a mérleg, olyannyira, hogy a nyugdíjba készülők között itt nem találtak férfit. A nők arányában a városi „felülrcprczcntáltság” az első megjegyzendő. Esetükben a település és az életkor összefüggése kevés újat mond, mindkét típusban jellemző, hogy a 60-on felüliek részaránya jóval szerényebb a fiatalabbakénál. Ezen túl az adatok megerősítik azt, hogy a fiatalabbak számára vonzóbb lett a városi munkahely. A végzettségek alakulása A kapott adatok ismertetése előtt feltétlenül szükséges röviden áttekinteni a felszabadulás utáni tanítóképzés alakulását. A két világháború között, 1948-ig öt évfolyamú tanítóképzés folyt Magyarországon. Ez annyit jelentett, hogy a polgári iskola vagy a négy gimnáziumi osztály elvégzése után kerültek tanítóképzőbe a növendékek, zömmel 14 — 15 éves korukban. A tanítóképző a presztízsében elmaradt a gimnázium mögött, hiszen nem adott érettségit, s ezzel további tanulásra sem adott sok lehetőséget. Itt szakirányú középfokú iskola lévén, elsősorban a szakképzésre helyezték a hangsúlyt. A megkérdezettek jelentős része hálával és nagy tisztelettel emlékezett vissza felkészült és hivatásszeretettől áthatott tanáraira. A besorolás szempontjából az itt végzetteket régi típusú végzettségűeknek jelöltük. Megjegyzendő még, hogy ezek a képzők zömmel (90%-ban) egyházi fenntartásúak voltak, s külön-külön folyt a tanítónők és a tanítók képzése. Az 1948-as államosítás alapvető változásokat hozott, hiszen ezt követően egyházi fenntartású képző nem működött, s nemcsak a képzők szűntek meg, hanem az egykori tanárok, tanárnők közül sokan szintén nem tanítottak tovább. Az intézkedések előirányozták a középiskolák egységesítését. Ennek kettős követelménye lett: presztízsnövelő tényezőnek számított az, hogy ezek után a tanítóképzőkben is érettségi vizsgát tettek a növendékek. Az intézmények új nevet kaptak, pedagógiai gimnáziumok lettek, s ezzel együtt viszont négy évre csökkentették a képzés időtartamát. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy az eddig meglevő öt évet már a"20-as években is kevesellték, sőt 1938-ban elhatározták a hatéves képzési idejű, líceum + akadémia szisztéma bevezetését. A négyéves felkészítési idő bevezetésének enyhítésére akkor, 1949-ben formálisnak mondható intézkedést hoztak. Rövidesen bevezették a gyakorlóév intézményét, ami annyit jelentett, hogy négy év után tamtam ment a növendék, s csak ennek letelte után tett képesítővizsgát. A besorolásnál az ilyen végzettséget szerzett tanítókat középfokú végzettségűek45
