Hevesi Szemle 18. (1990)

1990/ 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Jobbágy Károly versei

A sokáig hallgatásra kényszerített költő, Jobbágy Károly ké- résünkrehozzájárultahhoz, hogy azéletútjánakfontosabb és nehezebb állomásait megjelenítő poémájából közöljünk. Ezzel az engedéllyel számolva indítottuk meg ennek a lírai vallomássorozatnak azokat az éveit, amikor a költő a világháborús égés és a veszedelmes európai átalakulás nyűgei alatt vallott. Túl a versek históriai értékén, az a lélektani kitárulkozás is megragadja az olvasót, amely a sorstárs bűntudatát és reménységet is ötvözi a nemes anyaghoz.

Házak... fehér házak közt vittem lázadt énem hazafelé.

Felhők közül kibújva nézett delnők módjára, fenn a Hold.

Ahogy kinézett, szórta bőven — Ragyogj hát fény! — szűrt sugarát. S láttam árnyékom imbolyogni hátam mögött, a földúton.

Szinte nappal volt. Nappal s én (úgy mint te, majd holnap délelőtt) boldog örömmel sétálgattam holdak és csillagok alatt.

Bolond ötlet... én azt gondoltam (No mondd ki!) téved a világ.

Alvó utcákon járok és fenn talpon van már a sárga Nap.

Lehet, hogy most van itt a nappal! Nevet jót bennem valami.

Ti meg most bújtok pámás ágyba. Kinek mondjam? Ki érti meg?

30

JOBBÁGY KÁROLY

Nappal az éjszakában

Pedig ha tényleg nappal volna, emitt fiúk, lányok, kocsik, amott gyerekek futkosnának,

... Halott házak közt baktatok.

Tudom, hogy alig egy két hónap s úton, útfélen, aki jön — meleg nap süthet, derűs fénnyel — gyerek, ló, kocsi szép zaját

kedves zaját nem hallja többé.

Ez lesz a sötét éjszaka.

Téli, csatakos éjjeleknél elijesztőbb és rémesebb.

Eszétvesztett világ ez itten, t e szétszórt, bús falu. Mi most néma... Effélét dúdolgattam én a vigyorgó Hold felé.

1945. márc. 9.