Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Nihilisták (dráma)
HERCEGNŐ: (Hirtelen megtorpan, a vendégek felé fordul. Megint zavarosak a gondolatai.) Kik ezek? ANNA: Már bemutattam őket, nénikém! A vendégeink! HERCEGNŐ: (Arkagyijnak)Tejd vagy, bátyuska, jó és szel/d. De ez az ember! (Ba- zarovnak) Maga istentagadó! BAZAROV:/nevetve) No, lám! HERCEGNŐ: Rossz véged lesz, bátyuska, rossz véged! (Nekiindul, Kátya alig bírja követni Anna lemarad.) ANNA: (Bazarovnak) Bocsásson meg neki, öregasszony. BAZARÖV: Ó, csak nem hiszi, hogy megijedtem? ARKAGYIJ: Jöjjön, Anna Szergejevna, és meséljen nekem az anyámról, meséljen róla, kérem... (Miközben kimennek mind.) — Sötét — 4. jelenet NY 1KOLSZKOJE Ugyanott, Ogyinca fogadószobájában, néhány nap múlva. Este. Kátya zongorázik. Mozart c-moll szonáta fantáziáját. Arkagyij hallgatja. Közben-közben kifelé tekintget az ablakon. ARKAGYIJ: Beestelcdett. KÁTYA: (Abbahagyja a játékot.) Maga nem figyel rám. ARKAGYIJ: Dehogynem. Nagyon szép... szépen játszik, igazán. KÁTYA: Őket lesi? Lesheti. ARKAGYIJ: őket? Dehogy!.:. KÁTYA: (Újrajátszik. Nézi a férfit. Abbahagyja.) Igazán! így nem tudok játszani! Maga nincs itt... maga Annára gondol. ARKAGYIJ: (zavartan) Ó, dehogy! KÁTYA: (gúnyosan) Anna és Bazarov úr botanikai sétára indultak, bár nem tudom, alkonyaikor hogyan lehetséges megkülönböztetni egymástól a vadvirágokat meg a füveket? Bazarov úr arra biztatott, hogy szántsam meg a mezei csokrot, és itassam teával a parasztokat... (nevet) Mulatságos ember! Különös ember. ARKAGYIJ: Kérem, játsszon! KÁTYA: Anna gyönyörű. Ugye, gyönyörű a nővérem? ARKAGYIJ: Ó, igen. * KÁTYA: (durcásan) Lássa, ez nem szép magától! Azt kellene mondania, hogy Anna ugyan szép, de... (Más hangon.) Engem bizonyára még gyereknek tart! ARKAGYIJ: De Kátya! KÁTYA: Látom. Nem figyel rám, kedveskedik nekem, mint egy kislánynak. Jó, hogy nem kínál meg bonbonnal is! ARKÁGYU: Jönnek! — Tessék? KÁTYA: Jönnek! Hiszen nem vesztek el! Úgy lesi őket, mintha eltévedtek volna az erdőben! Bazarov úr igazán lelkes és fáradhatatlan tanító! Tegnap is többórás botanikai sétára vitte a nővéremet, és ma is, tessék, lassan leszáll az éj, & még csak most érkeznek meg! ARKAGYIJ: Talán azt szeretné, ha Jevgenyij inkább önt vinné sétálni? KÁTYA: Engem? Ugyan! Az a morcos ember!? ARKAGYU: Bazarov morcos? KÁTYA: Nem is tudom, hogyan lehet a barátja! ARKAGYU: Engem tehát nem tart morcosnak? KÁTYA: Maga nem morcos. Maga csak... (nevet) Maga csak féltékeny... ARKAGYIJ: Én? KÁTYA: Féltékeny a barátjára. Féltékeny Annára. Maga féltékeny, féltékeny, és kész! ARKAGYIJ: De kérem! Hogy mondhat ilyet? 22
