Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - HAGYATÉK - Szecskó Károly: Kálnoky László költő egri érvei
Vannak emberek, költők kivált, akik között felhő jár, talán sokáig, talán örökké. A nap sugárzik felül, s a lélek és szellem is ösztönszerűen próbálja ehhez eloszlatni a sűrű párákat, de a két egymás felé ható világosság, nem találkozik. Ebben a mély borúban, az árnyékolt élet formái között gazdag, és különösen fénylő világot teremtett magának Kálnoky László. Az érdekes idegrendszer finom feldolgozási ‘képességével közelíti meg témáit, nagy kiterjedésű, hajlékony szókészletével a formák teljes tökéletességének közterében beszél róluk. Ezek a zárt és mégis könnyed, kimunkált, de mesterkétlen formák művészi fegyelemről és ízlésről tanúskodnak, s néha oly jelenítő hatásuk van, hogy kiemelkednek a papír két dimenziójából, s a térbe állítják a költő mondanivalóit: szinte körül lehet fogni, szoborszerű kiterjedésében egy-egy hasonlatát, képét. Komolyan látó, s a maga igazát kíméletlen önárulással megmondó költőt mutat be a kötet, s egy kultúrájában határozottan nagy formaművészt.” Kálnoky a már korábban említett Garai Gáborral készített rádióinterjújában, érdekesen szólt a kötet későbbi sorsáról. Garainak a következőket mondta: „Mikor Az árnyak kertje megjelent, dedikáltam és küldtem mindenkinek belőle, akit mint írót írásain keresztül ismertem, és tiszteltem. Elmentem a Nyugat szerkesztőségébe, ahol Gellért Oszkár fogadott, és ezeknek az íróknak a lakáscímeit nagyrészt megadta. Ezekre a címekre elküldtem a kötetemet, de nem írtam rá a borítékra, mint feladó saját lakcímemet, úgyhogy annak, aki talán reflektált volna rá, és megköszönte volna, vagy jó véleménye lett volna, egyszerűen nem volt módjában ezt velem közölni, mert mint ügyetlen, félszeg fiatalember, ilyesmire nem is gondoltam. Vas István volt az egyetlen író, akinek az az ötlete támadt, hogy egyéb cím hiányában annak a nyomdának címére küldte köszönő levelét, amely a kötetet kinyomta, és a nyomda ismerte a címemet, és továbbította a levelet. És ő volt az első író, akivel kapcsolatba, sőt rövidesen baráti viszonyba kerültem. Még mielőtt felkerestem volna őt és találkoztam volna vele, mikor még csak leveleket váltottunk, akkortájt kaptam egy közös levelezőlapot, melyet egy budapesti kávéházból Vas István, Weöres Sándor, Radnóti Miklós és Takáts Gyula együttesen írtak, amelyben buzdítottak és bátorítottak, és ez a legnagyobb kitüntetés volt számomra. Óriási segítséget jelentett az is, amit első beszélgetéseink alkalmával, mikor már személyesen is ismertük egymást, a nálam sokkal nagyobb műveltségű és tapasztalatú költő, Vas István mondott a költészetről.” Szépen ívelő költői munkássága elismeréseként 1940 októberében az egri Gárdonyi Géza Társaság tagjává választották. Október 26-án tartott székfoglalója néhány, általa készített és felolvasott műfordítás volt. A Társaságba való beválasztását azonban nem tartotta megtiszteltetésnek. Erről 1979. február 22-én kelt levelében így írt nekem: „Az akkori Gárdonyi Társaság nem vett tudomást a magyar irodalom haladó táboráról. Sem a Nyugatról, sem a Kassák Lajos és folyóirata körül tömörült avantgárdista írócsoportról. Legjobb esetben olyan budapesti írókat hívtak meg, felolvasást tartani, mint például Pékár Gyula, Mécs László, Harsányi Zsolt stb., vagy még pitiánerebb írókat. Engem is a Társaság tagjává választottak, nem sokkal később első verskötetem megjelenése után, de ezt nem tekintettem megtiszteltetésnek, és csak azért nem utasítottam visz- sza, mert nem akartam sem botrányt okozni, sem a Társaság jóhiszemű, de túl konzervatív ízlésű és tájékozatlan vezetőit megbántani.” 1941 őszén változás állott be életében. Budapestre került a Belügyminisztériumba szolgálattételre. Távozásával Eger egy nagy tehetségű költővel lett szegényebb. Nem véletlenül írta ekkor az Eger cikkírója: ...Távozása nagy veszteség Eger város számára, amelynek vezetésében komoly szerepre volt hivatott. De súlyos veszteség Kálnoky László, s a költő távozása Eger kulturális értékállományából, ahol európai műveltséggel pallérozott, sajátos költői értéket jelentett. Eger város közönsége őszinte sajnálattal veszi tudomásul távozását, s ezt az érzést csak az a biztos tudat enyhíti, hogy elhelyeztetése elő fogja segíteni képességeinek teljes kibontakozását.” A cikk írójának reményei valóra váltak. Kálnoky Lászlóból neves költő, s egyik legnagyobb műfordítónk lett. Szülővárosához később sem lett hűtlen. Haláláig többször ellátogatott ide, s verseiben is tükröződik Eger ihletésének hatása. Az 1941-től haláláig tartó évtizedek egri vonatkozásainak feltárása és feldolgozása újabb dolgozatot igényel. Szecskó Károly 63
