Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 6. szám - KÖNYVEKRŐL - Raffai Sarolta: Asszonyok a virág utca négyben (Szelei Béla)

A tanítói pályát a könyvtárosság követi, amely az előbbinél némileg nyu- godtabb alkotói légkört biztosít számára. Ekkortájt lép be az írónő életébe a politizálás korszaka is, előbb országgyűlési képviselőként harcol szűkebb pátriája, Kalocsa érdekeiért, aktivitásáért; lelkiismeretességéért és pedánsságáért az Országgyűlés alelnökének is megválasztják. Ez idő tájt már Budapesten él: őt nevezik ki a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának. Írásainak egyre inkább a lányok, asszonyok sorsa lesz a központi témája, ők a főszereplői az Egyszeri kaland, a Legyen krizantém című, rövidre szabott, kihegyezett poénokra épülő novellákból összeállított gyűjteményeinek éppúgy, mint a Morzsahegyek és Jöhetsz holnap is című regényeinek, ez utóbbival — nem utolsósorban a televíziós feldolgozás jó megszerkesztettségének és kitűnő szereplőinek köszönhetően, jelentős közönségsikert arat.

A közelebbi és a távolabbi ősök parszti származása, a Kalocsa környékén megismert paraszti világ, az író—olvasó találkozók hosszú sorozatában újra és újra felbukkanó, különlegesen érdekes paraszti sorsok egy nagy regény megirására készteti, amelynek a Föld, ember, folyó címet adja (1986). Ebben a paraszti élet átfogó ábrázolására tesz — nem is sikertelen — kísérletet úgy, hogy a parszti létforma összetevőinek minél teljesebb kibontása mellé mindig odarajzolja a történelmi események tablóját is. Sokak szerint az írónőt ennek a regénynek a megírásában valamiféle enciklopédikus szándék vezette, amelynek megvalósítása viszont nem sikerült — nem is sikerülhetett — maradéktalanul. Ennek az állításnak a jogossága természetesen vitatható, vitatható, már csak azért is, mert az ilyesfajta szándékok kivitelezése napjaink felgyorsult világában eleve reménytelen kísérletnek tűnik.

Az Asszonyok a Virág utca négyben az írónő életművének utolsó regénye. Négy életsors, négy hiteles asszonyportré megrajzolását végzi el ebben a regényben Raffai Sarolta a szinkronitás és a párhuzamba állítás eszközeivel, a túlzásoktól éppúgy óvakodik, mint a leegyszerűsítés merevségétől. A történet főhőse, Manyika, olyan kettős csapást élt át, melynek lesújtó hatása leginkább a görög tragédiák végzetességéhez mérhető; egy esztendőben veszíti el egy bányaszerencsétlenség során, illetve annak következményeként a férjét és a fiát. E borzalmas tragédia az özvegy sorsát is örökre — legalábbis látszólag örökre — meghatározta: elzárkózik az emberek elől, legfőbb elfoglaltsága a temető látogatása lesz. Nehezen viseli el a borzasztó sorscsapást, kis híján össze is roppan, érzelmeit, érzéseit kalodába zárja, de az emberi jóságba vetett hitét nem veszti el; boltosként is, albérlők tartásával is próbál segíteni a rászorulókon, albérlőkön, főleg úgy, hogy jelképes összeget kér tőlük, és egyáltalán nem avatkozik be a sorsukba.

Manyika, az özvegy már nem tud, de nem is akar a sorsán változtatni, de a többiek — Erzsébet, a becsapott, magára hagyott fiatalasszony, Nelli, a csinos, de minden élettapasztalatnak híján levő titkárnő és Dóra, a Nellihez majdnem hasonló korú, érettségizett hivatalsegéd — még megpróbálnak kitörni az albérlet nyomasztó egyhangúságából és szűkösségéből. Erzsébet új férjet szeretne magának, de próbálkozásai rendre kudarcba fulladnak, Nelli az igazgató szeretőjeként próbál a „tisztes” polgári létbe beevezni, Dóra pedig a kertészkedéssel szeretné lekötni magát — sikertelenül, mert a magánélet problémáit éppúgy nem tudja ezáltal megszüntetni, mint Nelli vagy Erzsébet. Nelli sorsának végzetes balesetbe fordulása után azonban a másik kettő rájön arra: eddigi életük csődtömeg volt, amin — ha nem akarnak Nelli sorsára jutni — sürgősen változtatni kell. A változásra, a változtatásra azonban csak Erzsébetnek van ereje, ő az, aki a megalázott, becsapott nőből, alaposan kihasznált munkatársból és albérlőtársból saját sorsának öntudatos irányítója lesz.

90