Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - TUDOMÁNY - Pécsi István: Barguzini napló
PÉCSI ISTVÁN Egy temető titkai Barguzini napid Két élményre létem fogytáig emlékezem majd. Az egyik ünnepélyességével, könnycsalogató erejével ragadott meg. Július 17-én tanúja lettem annak a pillanatnak, amikor a nemzetközi hírű antropológus, dr. Kiszely István, a tőlünk sok ezer kilométerre eső Burját ASZSZK-beli Barguzinban megtalálta Petőfi Sándor sírját, illetve földi maradványait. Azt se felejtem el, hogy a Morvái Ferenc nagyrédei feltaláló által vezetett és finanszírozott Megamorv Petőfi-expedíció tagjaként, a neves költőnkről elnevezett bizottság szóvivőjeként a TASZSZ Ulan Ude-i tudósítójával együttműködve világgá röpítettük a hírt: poétánk nem Segesvárnál, hanem Szibériában halt meg. Ekkor jutott eszembe, hogy mindez nem történik meg, ha 1985 augusztus végének egyik tikkasztóan meleg napján dr. Nagy Andor főiskolai tanár közvetítésével nem keresi fel a Népújság Szerkesztőségét id. Balázs Sándor egri lakos, aki elhozta a Kárpátontúli Ifjúság két számát, amelyekben egész oldalas cikkek summázták a sokak számára hihetetlennek tűnő hipotézist. Soha nem jutok el a távoli településre, ha Kaposi Levente főszerkesztővel együtt nem a maradiságot, a csak azért is konzervatizmust vétózzuk meg. Ezt tettük, s lapunk közölte az írások sűrített változatát. Erre figyelt fel a magyar sajtó. Erre reagált meglehetősen hűvös tárgyilagossággal, mindenféle állásfoglalás nélkül a már akkor is népszerű 168 óra, megszólaltatva az avitt gondolkodású tamáskodókat is. A hullámverést mégse mi rajtoltattuk, hanem V. V. Pagirja munkácsi nyugdíjas újságíró, költő és helytörténész, aki tanulmányozta a Magyarság hajdani számait, s vállalkozott arra, hogy feléleszti a régi legendát, s megvizsgálja: létezik-e annak reális alapja. Megsejtette: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Igaz, adódtak kételyei, ezek eloszlatására vette fel a kapcsolatot A. V. Tivanyenkóval, a történettudományok kandidátusával, aki a burját fővárosban munkálkodott. Jelzéseiket vettük, továbbítottuk, s akkora vihart kavartunk, hogy hamarosan hatalmi szóval tiltották meg — akkoriban még a peresztrojka elmélete sem formálódott nálunk — minden magyar újság számára, hogy a témával foglalkozzon. Nem adhattuk fel. Felkerestem Berecz Jánost, az illetékes KB-titkárt, segítséget kérve tőle. Csak abban állapodtunk meg, hogy foglalkozunk a kérdéskörrel, s tartjuk a kapcsolatot szovjet barátainkkal. Később aztán kiderül: mire megyünk. Nem ülök a túlontúl messzi szálloda portáján, nem találkozom csoportom szakembereivel, ha nem vagyunk következetesek, s nem kutatunk közösen. Társult hozzánk — vállalva azt, hogy megmosolyogják érte — Zahemszky László, az egri tanárképző főiskola orosz tanszékének újra fogékony adjunktusa. Addig ügyködtünk, amíg a barokk városban láthattuk vendégül orosz kollégáinkat, hogy szóban is tárgyalhassunk vitatkozhassunk. 70
