Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Zahemszky László: Párttagkönyv és perverzió

nőviszonyban sem volt vele. De Sztálinnak most, hogy le akart számolni a régi gárdával, éppen olyan emberre volt szüksége, aki képes térdre kényszeríteni a büszke Grúziát. És ezt az embert Lavrentyij Pavlovicsban találta meg.

A nyaralás egész ideje alatt Berija végig Sztálin közelében tartózkodott. Hivatalosan azzal a céllal, hogy gondoskodjék a főtitkár személyes biztonságáról, ám valójában azért, hogy a bizalmába férkőzzék. „Olyannyira jól megértették egymást — idézi édesapja, Anasztasz Mikojan elbeszélését a chaltubói eseményekről Szergo Mikojan a Komszomolszkaja Pravdában 1988 február 21-én megjelent cikkében —, hogy közvetlenül Chaltubóból érkezett Moszkvába az utasítás: készítsék elő a központi bizottság rendkívüli ülését, melyen a KB meghallgatja a kaukázusontúli pártbizottság, valamint mindhárom köztársaság párt- és állami vezetőinek beszámolóit. Senki sem értette: Mire jó ez? Miért időszerű?..."

A KB-ülésen Kaganovics elnökölt. Feltehetően még ő sem rendelkezett egyéb információkkal a chaltubói távirat lakonikus szövegén kívül. Nem értették a dolgot a Moszkvába érkezett kaukázusi vezetők sem. Viszont mindenkinek feltűnt Szergo Ordzsonikidze távolléte.

A. V. Sznyegov, aki akkor a kaukázusontúli bizottság szervezési osztályának vezetője volt, visszaemlékezéseiben ezt írta az ülésről:

„Megragadtam a megfelelő pillanatot, és megkérdeztem a mellettem ülő Mikojant:

— Miért nincs itt Szergo?

Mikojan a fülembe súgta: — De hát milyen címen vegyen részt Szergo Berija mennybemenetelén? Szergo jól ismeri őt.

Hát itt van a kutya elásva! így aztán a jelenlévők közül elsőként tudtam meg, mi is vár ránk.”

Magának a KB-ülésnek nem volt rendkívüli jellege, különböző kérdéseket vitattak meg. A lényeget Sztálin mondta ki felszólalása végén. Megtöltötte dohánnyal később oly nevezetessé vált pipáját, majd váratlanul azt mondta:

— És mi a véleményük arról, hogy a területi pártbizottság új vezetését így alakítsuk ki: első titkár Kartvelisvili, másodtitkár Berija?

Kartvelisvili nyomban reagált, amolyan kaukázusi indulattal:

— Nem fogok együtt dolgozni egy sarlatánnal!

Az előterjesztést senki sem támogatta. Ekkor Sztálin egy pillanat alatt berekesztette a „demokratikus” vitát. Dühösen kijelentette:

— Nos, úgy látszik, akkor ezt a kérdést a szokásos munkarend szerint fogjuk megoldani.

Néhány hónap múlva a terület vezetőségének összetételét alaposan felforgatták. A kaukázusontúli pártszervezet első titkára Mamija Orahelasvili lett, másodtitkára pedig, természetesen, Berija.

Az új titkár első munkanapját csaknem üres épületben töltötte: kinevezése elleni tiltakozásul egyetlen osztályvezető sem ment be a munkahelyére. Ekkor Mamija Orahelasvili magához hívatta a pártbizottsági munkatársak egy csoportját:

— El kell fojtaniuk magukban a Lavrentyij Pavlovics iránti ellenszenvüket. Ha bennem megbíznak, találjanak vele is közös nyelvet. Személyesen Sztálin elvtárs ajánlotta őt.

Csakhamar azonban Orahelasvili is belátta, mekkorát tévedett.

Életben maradt munkatársainak tanúsága szerint Lavrentyij Pavlovics ellentmondást nem tűrő hangon beszélt beosztottjaival. Az egyik politikai

48