Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Zahemszky László: Párttagkönyv és perverzió

bizottsági ülésen például durván szitkozódva vonta felelősségre valamelyik osztályvezetőt: — Tudod, ugye, mi jár ezért?!

— Nem vagyok hibás — védekezett az illető.

— Az majd kiderül a vállatásnál!

Marija Plantonovna Orahelasvili, a politikai bizottság tagja — egyébként Mamija felesége — nem tudta türtőzteni magát:

— Hallja, Berija,. ez itt nem a Cseka, hanem a Ceka! (Szójáték. CK a KB orosz nevének rövidítése. — Z. L.)

De sem neki, sem másnak nem sikerült megfékezni Sztálin helytartóját. Berija megvetéssel kezelte munkatársait, különös előszeretettel a régi párttagokat. Rövid idő múlva egymás után kezdték letartóztatni a felelős beosztású pártmunkásokat, elsősorban azokat, akiknek szemrevaló feleségük volt. Lavrentyij Pavlovics csak azután helyeztette szabadlábra a férjeket, ha az asszonyoktól megkapta, amire a foga fájt... Egymás után váltotta le a régi vezetőket, és belügyi apparátusának kipróbált — mondhatni: hétpróbás — kádereit nevezte ki a helyükre.

A Kaukázusontúli Föderáció átszervezése után Berija a grúz kommunista párt első titkára lett. „Két hónappal később Grúzia 32 járásában a pártbizottságok élére új első titkárok kerültek — idézi fel a történteket Sznye- gov. — Korábban mindannyian a belügyi népbiztosság járási osztályainak vezetői voltak. Ügy gondolom, hogy ez igen jellemző. Nem kevésbé jellemző, mint az a tény, hogy azok közül, akiket Moszkvába hívtak, senki nem halt meg természetes halállal. Egyedül én éltem túl a lágerekben eltöltött tizennyolc évet...”

A Gazda — és egyben az ő karrierjének — útjában álló ellenfelekkel való leszámolás „eszmei” megalapozását Lavrentyij Berija a sajtóban egyre szaporodó cikkeiben végzi el, amelyek frazológiája nem különbözik a korabeli moszkvai sajtó hangnemétől. „A Kaukázusontúli Föderáció — írja 1932. március 1-jén a Zarja Vosztokában — a legelkeseredettebb küzdelmet folytatta a fő veszélyt jelentő jobboldali opportunizmussal és a „balos” túlkapásokkal, valamint a velük való megalkuvással, a Trockij—Zinovjev-féle úgynevezett „baloldali” egyesült ellenzékkel, az ellenforradalmi trockizmussal, a nemzetközi burzsoázia eme élcsapatával, a mensevikekkel, a muszavatis- tákkal és a dasnakokkal, akik a nemzeti gyűlölködés véres lapjait írták a kaukázusontúli népek történetébe.”

Figyelemreméltó tiráda. Az eszmei-politikai perverzió iskolapéldája. Minden másként gondolkodó kiirtásának teljes programja.

Grúzia első számú pártvezére valamennyi megnyilatkozásában a proletár osztályéberség fokozását szorgalmazta. „Békés életünket megzavarják a cégéres opportunisták, a velejükig rothadt liberálisok, az osztályellenség ügynöki hálózata, amely arra törekszik, hogy elaltassa és meggyengítse osztályéberségünket” — mondta 1932-ben egy pártaktíván. Hosszú éveken át napról napra ismétlődtek a felhívások a forradalmi éberség fokozására. A Kaukázus Vaskezű őre „tudományos” tételekkel is megajándékozta hallgatóságát. 1935. május 31-én tartott előadásában kifejtette a „támadó éberségről” szóló tézisét: „Ki kell ebrudalnunk a pártellenes elemeket és az osztályellenséget! ... Minden ellenséget a napfényre kell rángatnunk a trockista—zinovje- vista illegalitás bűzhödt mocsarából.” (Nem elég tehát figyelni, hallgatózni és informálni... Az ellenséget meg kell semmisíteni. Ez az igazi bolsevik éberség!)

Egy középkori jezsuitának is díszére vált volna a következő megállapi- tás: „A mi jóságunk osztályjóság, amely nem ismer kegyelmet a munkás- osztály ellenségei iránt.” (Zarja Vosztoka, 1935. június 5.)

49