Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Farkas András: Egy délután a Hohenzollerneknél
Van, nem it egy, száz Jelzete annak Hogy gyülekeznek Készletek innen- Onnan, ahogy csak ősszel a húzó Darvak az égen, Hogy kikutassák, Mekkora úton, Merre fmehetnek, ösztöneinkben Él a tudás is, Hogy ne tapadnánk Ahhoz a ponthoz, Melyre leállít Néha valóban Csak buta tárgyként Sok felelősség, S mintha siratná Gyáva ügyünket! És hadakoznánk! Azt, aki nékünk Ártana, gyorsan Messzire-küldjük, Vagy lesöpörjük, Ügy, hogy a teste Lesz nyomorékká Jobbik esetben. Győzelem? ,Az kell, Hogy lehetőleg Nap-nap utáni Körmenetünkben Csak magasabbra Küzdve megélnénk: Minden idő itt Arra való, hogy Haszna lehessen Annak, amit rmi Meg se akartunk Kapni a léttől. És, uram, itt én Kérdezem is, meg Válaszolom, hogy Mennyire egység Is lehetett,/vagy Mennyire torzó Is nagy uralmad! Mennyi ruhádon Díszjelek, olykor Néhai fenség És a hiszékeny Ész kicsi csődje! Ekkora császár És hatalommal Túlövezetten Játszani vélte Nagy szerepét, ám Némi közönnyel Ét valamilyen Kedvvel! Ahogy jött. Ott, az a vászon Jól bemutatja Nékem a kedves. Csendesen önhitt, Otthoni kópét. Egy magyar úr, az Egykori festő Adta a sok szint. És, uram, akkor Hagyta, hogy önből Szinte /kedélyes Férfi, családi Tisztes ereklye Válna-maradna. Mert az a mű nem Trónon ülőről Szól. Az a császár, Kit birodalma Messzi kalandba Vitt, uram, ott nem Ügy van, ahogy volt! Több hasadékot Látok az arcon. Ott, a szeménél Mintha hiánya Állana fenn, nem Néz oda, úgy nem Néz a közeibe. Mint aki tűd ja, Hogy van a festő És kutatóan Kérdezi, mennyi Kellene .még a Diszletezéshez, Hogy kiderülne, Mekkora cirkusz Lenne, uram, ha Szólna a lényeg!? És az egyén hol Lenne egyéni, Hogyha nem arcán? ö, a magyar, csak Festeni tudta Azt, ami rendelt Munka maradt. Az Arc, az a két szem S minden egyéb, úgy. Fénybe bemártva Szinte kiált, hogy Itt nem a zsarnok ült, a szelidebb Lélek, a cserzett Ész, az a súlyok Nyűge alól it Messzetekintő Ember, a polgár Vallani vágyott. Főleg a színek Rendje magyartól Származik, így nem Tudni, mi hangzik? Merre tzabódik Itt ez a rend, a látnivaló, az Elhivatottság És ami minden Jellem igája? Hol van a bánat És az öröm szent, Hű köteléke. Mely beleszól az Esteli csendbe? Hogyha a itest már Almai táján Érteni vágyik, Mennyi ,a kényszer Ingere? És ki, Hol szabadul meg Gondolatától, Mely nem egyéb a Tönkremenésnél ? Lásd be! Utólag Tort ülök itt, nem Tudva, hogy engem Mennyire sújt ma Égi ítélet. Mondogatom, .hogy öntudatomnak Része a lélek Rendje, amit nem Lophat el innen Senki! Ha mégis ölnivaló a Test, ami nélkül Emberi elme Nem közelíthet Semmit, ezért hát Elnevezem most I^átogatásom Földi alázat Tiszta kegyének. Tönkre tehetné Bárki \ez órát, Főleg a /percet, Mert ez a bízó Alkalom úgy fut Vélem a táncba, Mint csak ,a lány, ha Érzi a teste, Lelke, hogy innen Elvihet ingyen Ezt it, amazt ás. Elhiheted, ,hogy Szellemi gondom, Terhem, ,amit most Éltet a látvány, Nemcsak az arcod, Nemcsak a furfang. Mód, a mosolygás, Mindaz, amit nem Mond ki hatalmad! 26
