Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Páskándi Géza: A vigéc
PÉNZES: Vigye ki ezt a telefont és hívja fel az Ideg- és elmét... Baj van Szunnyayval. Siessen. Itt a szám... (Egy papírt ad oda.) Az embernek mindig készen kell lennie. KÁDAS: De hát... mit mondjak? PÉNZES: Hogy Szunnyay egyáltalán nem beteg... csak teszi magát... A nevét ne mondja be ... KÁDAS: Szóval... PÉNZES: Azt mondtam, menjen már! (Kihúzza, odaadja, az kiviszi a tele- font.) Miért nem vagy már bugyiban? ZSUZSA: Nem is leszek. (Dacos, fejét felveti.) PÉNZES (elkapja a derekát, vonszolja a dühödten karmoló, kapálódzó lányt a sarokbeli kis dívány felé, rádönti.) Majd lehúzom én! (Liheg.) ZSUZSA: Eresszen el, mert olyant mondok ... (Egy pillanatra elereszti.) PÉNZES: Milyet? ZSUZSA: Hogy azonnal impotens lesz tőle, azonnal! PÉNZES: Fogadjunk, nem mered azt mondani nékem, hogy ... ZSUZSA: Mindent merek! Az az idő elmúlt! Kinyílt a szemem! Négy tárgyból állok bukásra ... négyből... PÉNZES: Attól nyílt ki a szemed, hogy nem tanultál semmit, mi? ZSUZSA: Attól! Amíg csak egyből buktam... még nem tudtam semmit... nem nyílt ki a szemem ... PÉNZES: De, amikor kettőből buktál, már többet tudtál, igaz? (Dühös gúny. Kerülgeti a lányt.) ZSUZSA: Többet! Mert már félni kezdtem. S ezzel is többet tudtam. PÉNZES: S amikor háromból buktál? ZSUZSA: Már sokat tudtam. Tudtam, mit jelent háromból bukni. Már hazu- dozni kellett apámnak, anyámnak. És most osztályismétlőre buktam.. osztályismétlőre ... Most már mindent tudok ... tudom, hogy meg kell ismételni az évet, és tudom, hogy apám meg anyám belebetegszik. Most már tudom, hogy nem tanultam semmit és nem tudok semmit. Mindent tudok már! (Pityereg.) PÉNZES: Ne sírj, no. Ott repül a kismadár! (Hirtelen.) Fogadjunk, nem mered azt mondani nekem, hogy strici. ZSUZSA: De merem! Most már mindent merek! És akkor elmegy a fenébe innen! Strici! PÉNZES (láthatóan kezd izgatott lenni): De még egyszer nem mered... ZSUZSA: Mocsok strici! PÉNZES: Még! Még! ZSUZSA: Vén strici! (Pénzes erővel átkarolja.) S én még azt hittem, ezzel elriasztom. (Kiált.) Nem strici! Nem! (A férfi belökdösi a fürdőszobába, leteperi, az ajtó kissé nyitva marad Jön Kádas vissza, telefon nélkül.) KÁDAS: Beszéltem velük. Mondták, hogy esetleg ki is jönnek ... (Észreveszi őket.) Jaj, istenem... a beteg Margit... (Nem néz oda.) vigyáznia kellene rá. Egy kis gyengédség, Pénzes úr, könyörgöm ... Ez most árthat a cukrának. Édes, édes istenem! Mi lesz a cukrával?! (Észbekap.) De, hiszen Margit a szobájában van ... Margit! Margit! (Kitárja az ajtót, az ágyon Margit fekszik, vizes borogatással a fején. Ébredezik.) 20
