Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - Konzervatívok
Konzervatívok Köztudomású az, hogy július 13-tól 2&-ig a Morvái Ferenc nagyrédei feltaláló által vezetett expedíció a Burját ASZSZK-beli Barguzinban, hazánktól majd 13 ezer kilométerre megtalálta Petőfi Sándor földi maradványait. Az azonosítást négy tagú nemzetközi antropológus csoport végezte. Az általuk készített jegyzőkönyv egyértelműsíti azt, hogy nem fordulhatott elő tévedés. A beszédes tényekre azonban nem volt kíváncsi a maradiak, a megtanult ismeretekre esküvők népes hada, amely sikeresen érvényesítette befolyását a tömegkommunikáció számos őrhelyén. Olyannyira, hogy az újságírók, a tévések, a rádiósok elsősorban őket szólaltatták meg, s nem azokat kérdezték, akik a helyszínen dolgoztak, akik készséggel eloszlatták volna a kételyeket. Méghozzá meggyőző erejű adalékok felsorakoztatásával. Erről lemondtak, teret engedtek viszont a megbéklyózatlan indulatoknak. Az írások zöme félresöpörte a vitakultúra alapvető előírásait, s az alpári hangnem arra döbbentette rá a higgadtan gondolkodókat, hogy messze még az igazi tolerancia kora. Eluralkodott a harsányság, a vagdalkózás, a követelőzés, a stiláris felelőtlenség. Folyóiratunk e száma a haligattassék meg a másik fél is elvének és gyakorlatának megfelelően épp ezért e gondolatkört taglalja. A felelős szerkesztő, aki egyébként a poétáról elnevezett bizottság sajtófőnökeként a helyszínen is járt, naplójának részleteivel cáfolja a handaban- dázást, ekként is visszautasítva a csak azért is konzervatívok, a presztízsféltők, alaptalan vádjait. Természetesen a tőle telhető legudvariasabb köntösbe öltöztetve mondandóját. Tartózkodva az öncélú csipkelődéstől, azoktól az övön aluli ütésektől, amelyeket ez az önzetlenül munkálkodó gárda meglehetősen sűrűn kapott. Közöljük a nemzetközi hirű dr. Kiszely István professzor tanulmányának első részét. Az olvasók meggyőződhetnek arról, hogy ez a kitűnően felkészült ember, — aki eleinte szintén nem hitt a legenda valóságában —, milyen precízen, mennyire szakszerűen igazolja állításait. Ügy, ahogy ezt a tudomány minden érintettre kötelező regulái megszabják. Épp ezért ajánljuk ezt az írást a szubjektív dühtől felajzottaknak, akik ezt a világszenzációt — többek között — valamiféle mítoszféltéstől vezérelve utasítják el. Az eszükbe sem jut, hogy a poéta sehol és semmikor nem küzdött fegyverrel a szabadságharcban, hogy az egyetlen szemtanú, aki látni vélte őt a segesvári csata után, azt írta róla, hogy futott. Illene rájönni, hogy nagysága műveiben rejlik, s nimbusza azzal sem csökkent, hogy Szibériába került, s nem térhetett vissza. Odajutásának körülményei még tisztázatlanok, derítsenek fényt rá azok, akik ezt eddig elmulasztották. Addig pedig valljanak a csontok. Egyszer már bizonyítottak. Megteszik újra is. A kétkedők keserűségére ... 3
