Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: A. Molnár - C. Pál Baráti Kör
Molnár-C. Pál munkássága a magyar művészettörténet példamutató jelenségei közé tartozik, ő nem csupán festőnek, grafikusnak volt kiváló, de mint intellektus is a legjelesebbek közé sorolható, amolyan XX. századi polihisztor, aki művészi képességein túl korunk természettudományos, műszaki kutatásainak az eredményeit is számon tartotta; ez tette őt alkalmassá arra, hogy „Festészeti technikák” címen hézagpótló kézikönyvet írjon a szakmája műveléséhez nélkülözhetetlen tudnivalókról. Sokat foglalkozott korunk bölcseleti, társadalometikai irodalmával, a kulturális szféra teoretikusainak a lélektanával. Az elméletek, fogalmak világában is megmaradt az értelmes, logikus érvelés képviselőjének, a filozófiát nem tekintette a ködös elvonatkoztatások rejtekhelyének. Racionális észjárását anyja francia származásával szokás magyarázni (szignóiban a C. betű anyja nevére utal — Jeanne Contat), a latinos jelleg világos okfejtései -mellett iróniára hajlamos érvelésében, persziflázsaiban, józan ítéleteiben, megronthatatlan humorérzékében jelentkezett. Mint eredendően kutató elme sok mindent leírt, feljegyzett, ami megérintette, foglalkoztatta, ellentmondásra késztette, s amit erkölcsi érzékenysége okán el nem hallgathatott. Irodalmi öröksége is figyelmet érdemel, naplórészletei, vitacikkei, esztétikai elmélkedései, képelemzései élvezetes olvasmányt kínálnak kéziratai, megjelent szövegei tanulmányozójának. A sokrétűen gazdag hagyaték gondozására, széles körű tudatosítására már szinte programszerű, tettrekészséggel alakult meg a Baráti Kör, mert tagjai úgy érzik, hogy Molnár-C. Pál enciklopédikus szellemi készenléte számos folytatnivalót hagyott utókorára, olyan kezdeményezéseket, következtetéseket, figyelmeztető jelzéseket, melyeknek kívánatos a végére járni, s amelyeket a hazai képzőművészet további sorsa érdekében halaszthatatlanul szükséges lesz mérlegelés tárgyává tenni. Intimusai között, meghitt beszélgetések során M-C. P. gyakran szólt a Szinyei Merse Pál Társaságot .idéző emlékeiről, e független művészeti egyesület áldásos működéséről, a kollegialitás eszményét szolgáló szervezetről. A Társaság 1920-ban jött létre, közvetlenül Szinyei halála után, úttörő nagy egyénisége kisugárzásának a közvetítésére, de nem utolsó sorban azért is, hogy a méltán erényre jogosító pályakezdők útját egyengesse, nehogy előforduljon megint az a méltánytalanság, ami Szinyeivel történt, miszerint is a Majális megfestése után huszonhárom évnek kellett eltelnie, mígnem a közvélemény és a szakma tudomásul vette páratlan fejlődéstörténeti jelentőségét. A Szinyei Társaság díjakkal, ösztöndíjakkal támogatta a fiatal kollégákat, külföldi tanulmányok elvégzéséhez segítette őket, folyóiratában, a Magyar Művészetben magisztrális tanulmányokat jelentetett meg alkotó tevékenységükről. Annak idején M-C. P. is megkapta a rangosztó jelentőségűnek szá- számitó Szinyei-jutalmat, de neve megtalálható a tájkép díj és a grafikai díj kitüntetettjei között is. Ilyen előzmények után választották meg a Társaság rendes tagjának. Az idősebb nemzedéknek ez a közössége a második világháború után még négy esztendeig együtt maradt, amikor is Molnár-C. P. — Herman Lipót mellett — funkció nélkül is a szinyeisták legtevéksnyebb ügyintézője volt. Életrajzának ismeretében a Baráti Kör egyik legfontosabb teendőjének véli a Szinyei Merse Társaság ténykedése rekonstrukcióját, egyedülálló művelődéstörténeti szerepének hangsúlyozását. Kulturális feladataink növekvő súlyának a vállalása közben számottevő segítséget nyújthat az elődök társas fellépésének összetartó ereje, erkölcsi és anyagi sikere, szakmai szolidaritásuk kölcsönösségének megszívlelendő következetessége. Manapság, amikor szembe kell nézni a művészeti közélet négy évtizedes állami irányításának a csődjével, a sokat emlegetett önszerveződés legbiztatóbb előképének, a Szinyei Társaságnak a felidézése célravezető módszerekről tájékoztat, ami a műalkotások mind általánosabb elismertetését, a művészek munkálkodásának társadalmi hitelét illeti. Az efféle szellemtörténeti folyamat szükségességének mindenek előtt a kétségtelen művészi értékek igazolják, amiért is a M-C. P. Baráti Kör a szinyeisták műveivel igyekszik érvelni. így került sor a pesti Vigadó Galériában „Hommage a mestereknek” című tárlat megnyitására, amely alkalommal a közönség némi betekintést nyerhetett a Társaság tagsága egy részének a művészetébe. Erről a termésről nagyszabású körkép — persze — csak a Műcsarnok összes termeiben,vagy a Nemzeti Galéria épületében állítható össze, ám a vigadóbeli vázlatos antológia is meggyőző ízelítőt kínált a felsorakoztatott művészek teljesítményéből, képeik, szobraik vázlatos tulajdonságaiból. A kiállítás rendezőjének, Tóth Antalnak sikerült a korlátozott terjedelmű anyaggal is érzékeltetnie a Szinyei Társaság tagjai, díjazottal műtörténeti érdemeit. A bemutatott tárgyak legtöbbje magángyűjtőktől, családi tulajdonból került a tárlatra, azonban ekként is ki lehetett nyilvánítani, milyen képteremtő készségeket, plasztikai erényeket képviselnek a tiszteletre méltó mesterek. Szinyei Merse Pál 82