Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Kovács János: Jegyzetvallató
Sűrűn arra gondolok, hogy sok szeretet kell a gyerekekhez. Izgatottan várom, hogy megismerem azokat a társaimat, akikkel együtt hordjuk össze a sok szeretetet ebbe az új iskolába. Fölfedezem a továbbképzés hasznát, valós elvárásokat ismerek fel. Ezeket nem kell majd latolgatnom, legalább tudom, hogy milyen formák között kell a lehetőleg egyéni elképzeléseket interpretálni. 1979. július 2. Igazgatói értekezlet. Végképp elfogadott a 24 tantermes iskola. Téma vagyunk. A tanév előkészítésének tárgyi és személyügyi feltérképezése folyik. Az értekezlet után még egyeztető tárgyalás főnökeimmel és a szomszéd iskolával pedagógusok ügyében. Most találkozom először a majdani nevelőtestület névsorával. Hétköznapi és furcsa nevek, szakképzettség, szakok, bérek. Azt hittem, többet fognak jelenteni. Csalódom önmagámban. Igaz, közömbös is lehetnék, hiszen mindösz- sze egy férfi kollégám került hozzám óhajom, kérésem szerint. Gondnokot és adminisztrátort keresek. Hárman jelentkeztek. Van olyan, aki többet vár, megint más kevesebbet a leendő munkától. Beszélgetéseink során belátom, itt csak a tapasztalat és a beválasztás véglegesítheti a helyzetet. Akkor legalább az én benyomásaim legyenek kedvezőek. Itt van ez az ízes beszédű, nyílt tekintetű asszonyka. Készségesen vállalkozik a feladatra, de elismeri, hogy ezt a munkát tanulnia kell, mert szövetkezetnél dolgozik és nem költségvetéssel. Milyen jó, hogy megérzéssel rá szavaztam. Mindannyiunk által szeretve tisztelt „gondos gondnok” lett belőle. Gazdaságvezető, főkönyvelő, anyagbeszerző, titkárnő, és jó kritikus. Néha lelki vigasztaló, de előfordult, hogy a „rendcsinálásban” tüntette ki magát. Igaz, később akadt, aki nem kedvelte, de mindenki elfogadta. (Már nem dolgozik az intézményben, önállósította magát. Az épületben sok minden visszasírja.) 1979. augusztus Lázasan készülődünk a megnyitásra. Szülők — felhívásomra — segítenek a bútorok kicsomagolásában, egy szakasz a honvédségtől a cipekedésben. Már van két helyettesem, akik néha párjukkal együtt a hétvégeket is szerveznek, törölgetnek, takarítanak. F. L. — akivel később barátokká lettünk — rajztanár, tehát gyorsan megkapta első feladatát. Ajtókat „címfest” eligazító táblát készít és dekorációt. Közben egyre több pedagógus jelentkezik. Pedig nem akartam beletúrni a szabadságukba. Jönnek, segíteni akarnak, vállalnak, dolgoznak. Nagy többségében. Egy-két kolléganő megjelenik ugyan, de azzal a bejelentéssel, hogy nem szívesen hagyja ott régi munkahelyét, fél ettől a hatalmas iskolától, mert „őrület ez a mammut”. Nem akarom meggyőzni őket, türelmesen végighallgatom őket, ajánlom, hogy várják ki a végét. Vagy legalábbis a kezdést. Szeptember elsejét, amikor nyitunk. (Folytatjuk) Kovács János 64