Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - KÖZÉLET - Kiss Sándor: Nagyobb becsületet az értékteremtő embernek
legszebb városa lett. Szépségét, történelmi és művelődéstörténeti jelentőségét már sokan méltatták. Oktatástörténetének jeles dátumait viszont kevesebben emlegetik. Az ideológia csapdájába szorult kultúrpolitika homályba burkolta az egri középfokú oktatás három évszázados történetét, az egyházi rendek nemes szándékú kultúrmisszióját. Feladatomnak érzem, hogy a felelősök helyett megkövessem a hallgatásra, a mozdulatlanságra kényszerítetteket. Bár múltjuk — mint ahogyan egyik sorstársuk írta — élt és hatott még akkor is, ha hatását olykor nem is tették érzékelhetővé. De ez sem csökentheti a szűk látókörű politika felelősségét, amely együtt tagadta a megőrzendőt a megszüntetendővel. Amely alábecsülte az értelmiség társadalmi szerepét. Félműveltséget, középszerűséget hintett el széles e hazában. A közösség irányításában nem adott megfelelő teret az egyéni elgondolásokkal, szaktudással, elméleti felkészültséggel rendelkező értelmiségnek, s az oktatásba és a kultúrába csak a maradékelv alapján ruházott be. Megfeledkezve arról, amit a Nobel-díjas Theodore W. Schultz mondott: „a népesség minősége és tudása számít igazán”. Ügy gondolom, ez különösen igaz itt, Európának ebben a régiójában, amelyben a kevés érdem és tudás gyakran ötvöződött az önteltséggel és az elbizakodottsággal. Vallom tehát, hogy át kell rendezni sok minden más teendőnkkel együtt a hatalom és az iskola, a hatalom és az erkölcs viszonyát, a nép, a nemzet érdekeinek megfelelően. Nagyobb becsületet kell adni az értékteremtő embernek, az alkotó munkának, a tudásnak. Ehhez azonban olyan viszonyok intézményesülését kell előmozdítani, amelyekben a hatalmat a társadalom ellenőrzi, amelyben erőt erő korlátoz. A hatalommegosztás, a szabadság és a demokrácia modern eszméjét és gyakorlatát kell átültetnünk magyar talajba. A társadalom közös műveként jogi alapon rendezett államiságot kell építeni, amelyben a törvény és nem az önkényes akarat uralkodik. Elkötelezve magunkat az európaiság és az olyan egyetemes értékek mellett, mint az emberi szabadság, az emberi méltóság tisztelete, az emberi jogok érvényesítése és érvényesülése, a demokrácia, a nyilvánosság, a vállalkozás és a szociális biztonság. El kell távolítani az egyéni és a közösségi autonómiát, a civil társadalom önszerveződését, önigazgatást gátló akadályokat. Amikor ezekről a sorsfordító teendőinkről beszélek, eszembe jutnak Bibó István 1938—40 körül kelt politikai tízparancsolat-próbálkozásának sorai, amelyekben a szabadságszerető emberről ír, aki — megköveteli magának és magadja másoknak a minden embernek kijáró tiszteletet, —szüntelenül szem előtt tartja, hogy az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan, — nem tűr önkényeskedést, akarnokoskodást, visszaélést, a köz becsapását, fenyegetést és erőszakot, — minden felismert közérdek ügyében kezdeményezőleg lép fel, — bízik a közösség erejében, az emberek többségének tisztességében, — a maga példájával erősíti a tisztességes szándékok győzelmébe vetett hitet. Tisztelt Ünneplők! Hogy társadalmunk egy lehetséges jó, egy elérhető és követhető cél megvalósulása útján elindult, bizonyítja, hogy ma közösen ünnepiünk. Bizonyítja az Egri öregdiákok Baráti Társaságának léte, rendezvénysorozata, amelyet odaadó szervezőmunkával, nagy gondossággal készítettek elő a házigazdák. 50
