Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Nihilisták (dráma)
ARKAGYIJ: Nyolcvan versztányira innen. Az apjának van egy kis birtoka. Azelőtt ezredorvos volt. PA VÉL: Bazarov! Hát persze! Emlékszel, Nyikoláj, atyánk ezredében volt egy Bazarov nevű orvos. KIRSZANOV: Igen, igen, nekem is ismerős a neve! PÁVEL: No, nézd csak! Egy amolyan alázatos kis fickó! Előttem van ma is. Sovány, egyszerű ember. Hát a fia, úgy veszem észre, egészen más! Micsoda voltaképpen? ARKAGYIJ: Orvosnak tanult. De többre hivatott. PÁVEL: Többre?! KIRSZANOV: Magam is úgy vettem észre, hogy rendkívüli egyéniség. PÁVEL: Semmi rendkívülit sem találok benne. Ha csak azt nem, hogy egy cseppet sem udvarias. Amikor bemutatkoztunk egymásnak, úgy végigmért, mintha meg kellene gondolnia, hogy leereszkedjék hozzám. KIRSZANOV: A, ezt csak te képzeled, mert olyan érzékeny vagy. PÁVEL: Nem, nem! AKAGYIJ (nevet): Hát ami azt illeti, enyhén szólva meglepődött, hogy itt, az isten háta mögött úgy öltözködsz, mintha London kellős közepén laknál. PÁVEL: Na, ugye! Mondom én! Nem tetszik neki az úriember! Ezt érzem rajta. A gőgöt! A borzasok gőgjét. És ez a te barátod? Nem illik hozzád. KIRSZANOV: Ne légy vaskalapos, Pável! PÁVEL: Én?! Engem nevezel vaskalaposnak? Engem? KIRSZANOV: Na jó, jó! ARKAGYIJ: Igaz, ami igaz, Bazarov nem hajt fejet semmiféle tekintély előtt. PÁVEL (gúnyosan): Jobb cimborát nem is találhattál volna! ARKAGYIJ: És nem fogad el semmiféle princípiumot! Mellesleg szólván, teljesen egyetértek vele! PÁVEL: Egyre érdekesebb! Arkasa, kedvesem, én nem vagyok vaskalapos... egyébként nem tudom, miért titulál vaskalaposnak az apád! Nyikoláj! Éppen te tudod, éppen neked kell tudnod, hogy mennyire elnéző vagyok ... mennyire kegyesen elnéző egynémely dologban, amiben igazán (kinyilváníthatnám a nemtetszésemet... KIRSZANOV: Rendben van, Pável, igazságtalan voltam ... PÁVEL: De mennyire, hogy elnéző vagyok! (Kifújja magát.) Ám azt nehezen viselem el, ha fiatal taknyosok nem adják meg az idősebbeknek a kellő tisztelet. Na! Befejezem! Itt jön a barátunk ... (Bazarov érkezik az udvar felől vászonköpenyben, csizmásán. Sáros és csapzott, kalapja karimája alól alig látszik az arca. Vállán a hátizsák.) ARKAGYIJ: Jevgenyij! BAZAROV: Jó reggelt, uraim, jó reggelt! KIRSZANOV: Isten hozta, Jevgenyij Vasziljevics! Éppen az előbb emlegettük — Pável bátyám szerint az ön apja a mi megboldogult édesatyánk ezredében szolgált... BAZAROV: Meglehet. Ezredorvos volt. PÁVEL: Az. Ezredorvos. — Bonjour! — Mi van a zsákjában? Piócák? BAZAROV: Békák. (Leteszi a zsákot, beleveti magát az egyik nádfotelba.) PÁVEL: Megeszi vagy tán tenyészti? ARKAGYIJ: A kísérleteihez kellenek. KIRSZAROV: A fiamtól hallom, hogy ön szüntelen munkálkodik. BAZAROV: Nem szeretem a tétlenséget. Nem fűt semmi különös becsvágy, csupán nem szeretek unatkozni. (Pávelnak.) (Folytatjuk 47
