Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Nihilisták (dráma)
KIRSZANOV: Persze, persze. FENYICSKA: Illőnek tartom, hogy így szólítsam . . . (Csend.) KIRSZANOV: Hm... Azt mondod, hasonlít rá Arkasa? Na, igen. Hát csak nézd meg jól! Ilyen voltam én is fiatalon. (Fenyicska a háttérbe vonul, hogy befejezze a terítést az asztalon, de azért figyel.) Fiatal voltam, derűs és csupa tűz! Tele voltam reménnyel! Emlékszem arra a napra, amikor én is, mint kandidátus hagytam ott az egyetemet. Az apám, istenben boldogult Pjotr Kirszanov vezérőrnagy, abban az évben vonult nyugalomba, felköltözött Pétervárra, s anyámmal együtt a Taurisz-kert táján éldegélt egy bérelt házban. Az apám sohasem bocsátotta meg nekem, hogy nem katonai pályára mentem... Annál inkább büszke volt a bátyám előmenetelére. Pável. Pável Petrovics már huszonnyolc éves korában kapitány lett a gárdaezredben. Igaz is, nem láttad még ma reggel? FENYICSKA: Bizonyára még öltözködik. Pável Petrovicsnál az nem megy hamar. Éjjel sokáig olvasott, hajnali kettőkor még égett nála a lámpa.. . — Nyikoláj Petrovics! Nem gondolja, hogy most, amikor itthon van Arkasa ... Nem gondolja, hogy jobb lenne... KIRSZANOV (a saját gondolataival van elfoglalva): Az apám és én ... igazán sohasem voltunk jóban. Puhának tartott, ő minden civilt lenézett, nem is tudom, szeretett-e? FENYICSKA: Már tegnap is akartam mondani, hogy arra az időre amíg Ar- kagyij itthon van ... KIRSZANOV (m. f.): Én azonban, ellentétben az apámmal, mindig is arra törekedtem, hogy a fiammal jó viszonyt alakítsak ki. Afféle barátságot. Anya nélkül nőtt fel, bizonyos gyengédségre is szüksége volt, igyekeztem megadni neki... Emlékszem, mennyire szenvedtem az apám szigorúsága miatt. Morózus ember volt. Féltem tőle. Vágytam a barátságát, és mindig is reméltem, hogy Arkasa hasonlóképpen vágyódik az én barátságomra. Mindig ügyeltem a viselkedésemre, nem akartam, hogy csalódjon bennem, hogy valami kivetnivalót találjon ... FENYICSKA: Igen, értem az aggodalmát, Nyikoláj Petrovics... KIRSZANOV: A legfontosabb, hogy ne rendüljön meg a bizalma. Örökösen gondot okozott nekem, hogy vajon megállom-e a helyemet, mint apa... FENYICSKA: Éppen azért mondom, Nyikoláj Petrovics, hogy amíg Arkagyij itthon időzik ... KIRSZANOV: Nem tudom, őszinte lehetek-e hozzá minden tekintetben? Hogy nem játszom-e el a becsülését... FENYICSKA (csendesen): Értem, igen, értem .. . KIRSZANOV: Ne érts félre, Fenyicska, nem szégyellek semmit, nem bánok semmit, de félek, hogy ... FENYICSKA (a férfi elé áll aggodalmasan): Nem volna jobb átköltöztetni engem a szárnyépületbe? (Csend.) Csak amíg itthon van. Akármeddig. Nem helyesebb így tenni, Nyikoláj Petrovics? KIRSZANOV: Fenyicska! (Megragadja a nő kezét, megcsókolja.) FENYICSKA (ijedten hátrál): Mit csinál?! KIRSZANOV (nem ereszti, csókolgatja a nő kezét): Nem, nem, Fenyicska, ga- lambocskám, te ezt nem érted, nem értheted ... FENYICSKA: Mit tesz, Nyikoláj Petrovics? Jöhetnek ... 43
