Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Zahemszky László: Párttagkönyv és perverzió

mensevik kormánynál Szergej Kirov képviselte Moszkvát. Kirov július 9-én azzal a kéréssel fordult Nőj Zsordanijához, a grúz mensevik kormány veze­tőjéhez, hogy engedjék szabadon Beriját. Kiszabadulása után Tifliszbe (Tbiliszi) ment, s azonnal fölvette a kapcsolatot a mensevik titkosrendőrséggel. Amikor Berija tudomására jutott, hogy Kirovót informálták előbbi lépéséről, jobbnak látta megszökni. Kirov nyomban táviratozott Bakuba, a XI. hadsereg külön­leges ügyosztályára: „Tifliszből megszökött az áruló Lavrentyij Berija. Hala­déktalanul tartóztassák le. Kirov.” Beriját az azerbajdzsáni Cseka pincéjébe zárták, de Bagirov révén, csak­hamar onnan is kiszabadult. Pártfogója, aki abban az időben a belügyi appa­rátust vezette Azerbajdzsánban, bevonta Beriját a Cseka munkájába, és a huszonkét éves fiatalember alig egy év múltán már Bagirov helyettesévé avanzsált. / A Cseika szerveibe — ahogyan ezt nemegyszer Dzerzsinszkij is elismerte — a kezdet kezdetétől fogva, számos kalandor került. Ilyen kalandor volt Bagirov is. Mivel a szovjethatalom helyzete abban az időben meglehetősen bizonytalan volt a Kaukázusontúlon, Bagirov és Berija, hogy az esetleges változások esetére bebiztosítsák magukat, kapcsolatot tartottak fenn az azer­bajdzsáni muszavatista és a grúz mensevik titkosszolgálattal. (Hruscsovnak a XX. kongresszus zárt ülésén elhangzott, úgynevezett „titkos beszédéből” tud­juk, hogy Kaminszkij egészségügyi népbiztos már 1937-ben elmondta a kb egyik ülésen, hogy Berija a muszavatista hírszerzésnek dolgozott. Am, alig­hogy véget ért a ikb ülése, Kaminszkijt letartóztatták és kivégezték. .938-ban, amikor Berija az NKVD főnöke lett, utasította helyettesét, Merkulovot, hogy kerítse elő Bakuból a muszavatista hirszerzés irattárát. A maga dossziéját a tulajdon dolgozószobája páncélszekrényében tartotta, egészen letartóztatásáig. Bűnperének tárgyalásán egyébként nem is tagadta ezeknek a kapcsolatoknak a létezését, de azt állította, hogy a Cseka megbízásából alakították ki azokat.) 1921-ben aggasztó jelenségek mutatkoztak az azerbajdzsáni Cseika mun­kájában: mindennapos gyakorlattá vált a szovjethatalom nyilvánvaló ellen­ségeinek kiszabadítása, a terroristák és banditák ellen indított perek meg­szüntetése, az ártatlanok elítélése. Mindez Berija közvetlen részvételével tör­tént. Mihail Kedrov, az összoroszországi Cseka egyik vezetője, aki revízióra érkezett Bakuba, Berija enyhén szólva furcsa intézkedéseit eleinte még a fiatalember tapasztalatlanságával magyarázta, ám amikor meggyőződött ró­la, hogy nem egyszerű mulasztásról, hanem határozott tendenciáról van szó, haladéktalanul levelet küldött Dzerzsinszkijnek, amelyben politikai szempont­ból teljesen megbízhatatlannak nyilvánította Beriját. A Vaskezű Féliksz azon­ban — ki tudja, miért? — nem tett semmiféle intézkedést. (De Berija nem felejtett. 1941 októberében, amikor a németek Moszkva alatt álltak, a fővárosból Szaratovba indítottak egy különvonatot, amelyen huszonkét, „különösen veszélyes bűnözőt” szállítottak. Köztük volt Mihail Ked­rov is. Október végén, a szaratovi börtönben, agyonlőtték őket. Berija letar­tóztatása után, 1953 nyarán, Kedrov legidősebb fia, Bonyifatyij, édesapja re­habilitálását kérte a Szovjetunió főügyészétől. Bonyifatyijnak tudomása volt a huszonkettek sorsáról. „Mi meg csak tűnődtünk, találgattunk, miféle lista lehet ez? — mondta neki Rugyenko főügyész, és elővett a páncélszekrényből egy papírlapot. — Nézze csak: huszonegy név géppel van írva, az utolsót, az édesapja nevét, Berija írta oda sajátkezűleg.”) 1923-ban Beriját már Tbilisziben találjuk — a grúz belügyi apparátus titkos operatív csoportjának főnöke. A csekisták megszokott egyenruhájában jár — zsávolyvászon zubbony, csizmanadrág, csizma. Az orrára csíptető ke­rült, amitől már haláláig nem válik meg. Kezdetben szerény lakásban lakik 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom