Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Koch György: Valahol Afrikában
Valahol Afrikában Feltámadt a száraz, nyugati szél, a sivatag vörös pora tölcsérekben kavargóit a föld felett. Elhullott marhák tetemei szürkélltek a forró homokban, felettük, a levegőben, keselyűk keringtek unottan. A kiszáradt folyómeder mélyén, sárba ragadt kafferbivaly rothadásnak indult testén legyek százai nyüzsögtek, zümmögésük elvegyült a szél monoton zúgásával. A folyómeder partján szkafanderes alak lépkedett, tekintetét a természet kegyetlen játékának eredményére szegezve. Sisakját kezében tartotta, a hőség verejtékcseppeket csalt arcára, barázdákat szántva a rárakódott finom porban. Tétova léptei, akadozó lélegzése elárulta, hogy a számára szokatlan klimatikus viszonyok között nehezére esik a járás. — Halló, Alb, hallasz engem? — szólalt meg a szkafander ujjába épített adó-vevő. — Látsz valami érdekeset? — Az életnek semmi jele. Mindenütt csak homok, homok és halál — felelte Alb, miközben kikerülte egy tehén félig eltemetett koponyáját. — Sikerült kideríteni a hiba okát? — Igen — hangzott a válasz. — A komputerünk valószínűleg rosszul számolta ki a leszállás adatait, és így a vezérlőmű egy sivatag kellős közepére tett le bennünket. — Kapcsolatba léptél már a Központtal? — Nem, még nem sikerült — felelte a hangszóró. — Amint megtudok valamit, értesítelek. Vége! — Hé, várj csak! — kiáltotta Alb. — Azt legalább tudjuk, hogy a bolygó melyik részén vagyunk? — Csak annyit tudunk, hogy az egyenlítő környékén, egy szarv alakú félszigethez közel, a sivatagban. — Kösz — bólintott Alb. — Amint történik valami érdemleges, jelentkezem. Viszonylag épen maradt állati tetemhez ért, az enyészet és a keselyűk még nem kezdték meg rajta áldásos munkájukat. Alb lehajolt és alaposan szemügyre vette az elhullott állatot. Szétnyitotta a száját, megvizsgálta a fogait, szemét, orrlikait. Megcsóválta a fejét, majd a hátára akasztott táskából előhalászta nélkülözhetetlen műszereit. Leguggolt, belevágott az állat testébe, és lassan, óvatosan elkezdte lefejteni a kiszáradt bőr egy darabkáját. — Növényevő, patás állat, ez kétségtelen — morogta közben, nem is any- nyira hajón maradt társának, mint inkább magának. — A részletes szövetvizs- gálatot majd a bázison fogom elvégezni. Alb biológus volt, a Naprendszeren kívüli élet megnyilvánulási formáival foglalkozott, természetesen csak a növény- és állatvilággal, a humanoidokat meghagyta a politikusoknak. — Fel kellene ugranunk északra is — szólalt meg hangosan. — Egy kis vizsgálódás a tengerfenéken sem ártana. — Ne légy telhetetlen, Alb! — korholta a társa. — Tudod jól, hogy korlátozott az időnk. Intézd el gyorsan azt a mintát és tűnjünk el innen! Alb sóhajtott egyet, műszereit a bőrmintával együtt táskájába süllyesztette és megfordult. A rémülettől földbe gyökerezett a lába. Néhány lépésnyire tőle, egy teljesen csupasz, fekete kisfiú állt a perzselő homokban, tágra nyílt, fekete szemeit rémülten meresztette a biológusra. CinKOCH GYÖRGY 22
