Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Lőrinczy István verse
KERESZTMAMA (már Sándor korábbi szövege alatt megjelent a tornácon): Sándor, minden áron? SÁNDOR: Mi az, hogy minden áron? KERESZTMAMA: A hét elején itt jártál Erzsikénél, délelőtt, amikor tudtad, hogy senki más nincs itthon. Miről beszéltetek? Vigyázz, ne hazudj. SÁNDOR: Csak látni akartam Erzsikét, és mondtam, hogy nekem is jogom van a kislányunkhoz. (A Keresztmama elindul lefelé a tornácról, eközben Sándor visszahúzódik a helyére.) KERESZTMAMA (átad egy levelet): Tessék, Tanárnő, kérem. Erzsiké a gyerekei után talán magát szerette a világon a legjobban. Tessék, tegye el emlékbe. De nem bánnám, ha most hangosan felolvasná. (A Tanárnő, miközben hangtalanul olvassa a levelet, magával húzva a székét, leül az asztalhoz, mellé, a levélbe lesve, a Szociológus is. A Keresztmama felállítja a 13. széket, de nem ül le. Bejön csikorgó, trágyával megrakott talicskájával a Nagypapa, nagyon lassan halad át a színen. A tornácon megjelenik a fiú, kezében bőrönddel.) TANÁRNŐ (nagyon szárazon): Hivatalos levél. Idézés. „Nádas Sándor beadványa alapján, 1986. szeptember 3-án, meghallgatást tartok. Kérem, a fenti időben jelenjen meg a hivatal első emelet, 6-os szobájában. Tárgy: Erzsiké nevű közös gyermekük szociálpolitikai indokoknak megfelelő elhelyezése. A tanács vébé-titkára.” (Hatalmas erővel becsapódik a tornácon a ház nyitva hagyott ajtaja és ugyanazt a dübörgős hangsort halljuk, amit a függöny felhúzása előtt.) NAGYPAPA (eddigre ér a színpad túlsó szélére. Az erős robajra megáll, leteszi a talicskát, visszafordul): Erzsiké. Ugye, Erzsiké meghalt... (Felemeli a talicska szárait, visszafordul, nagyon lassan elindul.) Miatyánk, Isten, ha vagy az égbe, hát tartozol az embereknek egy élettel, s majd ha eljön a te országod, hozd vissza nekünk, hogy megszentelhessük a te neved. (Megáll. A Tanárnőhöz.) Édes kis naccsád, nem kellett volna elvinni Erzsikét. Ebből a házból nem vót mit vigyen elemózsiának és a kerti akácákán túl nem vót jól kikövezve az út. (Lassan elindul.) Hát isten éltesse magikat. Ha nem, az se baj. NAGYFIÚ (még a tornácról): Édesanyánk! Én elmegyek. ANYA: Hová? NAGYFIÚ: Végleg. (Átrohan a színpadon, és felrúgja az asztal előtt, magányosan álló konyhaszéket. A szék dörrenésére a színpad elsötétül, csak az asztalt világítják meg a reflektorok. A pillanatra megálló kép Leonardo Utolsó vacsorájára emlékeztet.) Függöny (Vége) LŐRINCZY ISTVÁN ült véres szemeiben háború S2emei a csillagok térképe űrlángszórók egy kislány hajára bádogarcú szörny s a sarokban sitt és megégett hajnalok a megcsonkított béke 21
