Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Az utolsó akkord (kisregény)
eszközei vannak, és egy-egy lelki hangulat ezernyi különböző momentumának képszerűvé válását sokkal finomabb nyelven képes megjeleníteni. A keletkező mű csírája rendszerint hirtelenül és egészen váratlanul bukkan fel. Ha ez a mag termékeny talajra hull — vagyis, ha az embernek munkakedve van —, akkor hihetetlen erővel és gyorsasággal ver gyökeret, szökik szárba, ágai és levelei nőnek, s végül virágba borul. Az alkotófolyamatot ennél a hasonlatnál jobban nem tudom szemléltetni. A legnagyobb nehézség abban van, hogy a mag kedvező feltételek mellett verjen gyökeret — a többi szinte már magától megy. Hiába is erőlködnék, hogy azt a mérhetetlen jó érzést szavakba öntsem, amely mindig újra elönt, ha valami új gondolat csírázik ki bennem, és lassú növekedése során meghatározott formákat kezd ölteni ...Az ilyen pillanatokban mindent elfelejtek, ami körülöttem van, és úgy viselkedek, mint a bolond. Minden lüktet és remeg bennem, és alig látok neki a vázlatoknak, máris ezernyi részlet űzi egymást a fejemben. E varázslatos folyamat közben persze, gyakran előfordul, hogy valami külső lökés kiszakít ebből az alvajáró állapotomból, például, ha valaki hirtelen becsönget vagy az inas belép a szobámba, vagy üt az óra és arra figyelmeztet, hogy ideje lesz abbahagynom... Az ilyen zavarások egészen félelmetesek! Ilyesmi az inspirációt úgy elkergeti, hogy szinte újra kell keresnem — s gyakran hiába! Ilyen esetben a hűvös értelmet és a technikai tudást kell segítségül hívnom. Még a legnagyobb mestereknél is találunk ilyen pillanatokat, amikor hiányzik az organikus kapcsolat, és helyükbe mesterséges varratok kerülnek, úgyhogy az egységnek ezek a részei mintegy összeenyvezettnek tűnnek. Sajnos ezt nem lehet kikerülni. Ha az a lelki hangulat vagy szellemi állapot, amit inspirációnak nevezünk, s amelyet az előbb megkíséreltem leírni, hosszú ideig, megszakítás nélkül tartana, azt egyetlen napig sem lehetne túlélni. A húrok elszakadnának, és a hangszer ezer darabra törne szét. Már azzal is sokat ér el az ember, ha egy mű fő gondolatait és általános körvonalait mesterségesen előidézett keresés nélkül, annak a természetfeletti és megmagyarázhatatlan erőnek befolyása alatt tudja megtalálni, amelyet inspirációnak nevezünk. ... Szimfóniánknak nagyon is van programja, ami annyit jelent, hogy megvan a lehetősége annank, hogy szavakban is elmondhassuk azt, amit a zene kifejezni igyekszik, önnel, egyedül csak önnel közölni akarom az egész műnek és egyes tételeinek jelentését. Magától értetődik, hogy ezt csak általános, nagy vonásokban tehetem. A bevezetés az egész szimfónia magvát tartalmazza: ezt hozza a főgondolat:... ... Ez a fátum, ami végzetszerű sorserő, amely megakadályozza, hogy a boldogságra való törekvésünk célhoz érjen: amely féltékenyen gondoskodik arról, hogy a boldogság és a nyugalom sohase szaporodjék el, hogy felettünk az ég sohase legyen felhőtlen — olyan hatalom, amely Damoklész kardjaként, állandóan fejünk felett lebeg, és folytonosan mérgezi lelkünket. Ez a hatalom legyőzhetetlen és elpusztíthatatlan. Nem marad más számunkra, mint alávetni magunkat és hiábavalóan panaszkodni. A levertség és a reménytelenség vigasztalan érzése egyre nagyobb, egyre égetőbb lesz. Nem lenne-e jobb, ha teljesen elfordulnánk a valóságtól és álmokba ringatnánk magunkat?” Némán válaszolsz: — Így gondoltam, de ... — Ne már! Előbb hallgass rám! Ezt neki postáztam, de neked küldtem volna, csak hát, akkor pöttömke voltál, s én mégis hittem benne, hogy egyszer elér a valódi címzetthez. Ahhoz, akitől most elnézést kell kémem a hevenyé17
