Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József verse
(Kis csend.) KÁDAS: Nem tudom, hova akar kilyukadni? PÉNZES: Vagy nem is akarja! Pedig jó lenne! Mert amilyen kegyes és adakozó természet vagyok, épp olyan szigorú, ha nem értik meg eszméimet. Nézze, én afféle vándor mesterember is voltam. És még sok minden! Bejártam a fél világot, szinte taknyosan. Kiábrándultam ebből-abból, pedig voltam valaki, elhiheti nékem ... Hát most ez van... Ez az új eszme! Ez! KÁDAS: Miféle új ... ? (Szinte dadog.) PÉNZES: Ide figyeljen. Szokta maga a végtelen eget nézni? KÁDAS: Ühüm. PÉNZES: Nem jutott eszébe soha, hogy ott van a Határtalan Túlerő, s onnan valaki figyel minket? Mint mikor az utcán megyünk, s meglibben egy függöny ... nem vette észre? KÁDAS: De! (Babonás.) PÉNZES: Na látja! Csak épp van, aki ezt megérzi, van, aki nem. Mi furcsa, érzékeny anyagból vagyunk, abból gyúrtak minket! Engem és magát, érti? Meg Szunnyayt. KÁDAS: Szunnyayt? PÉNZES: Igen. ö a könyveiben vette észre azt a szempárt — onnan. Különös dolgok történnek velünk nap mint nap. Magával nem történnek? Kádas? KÁDAS: Hát nemigen . . . azaz hogy . .. PÉNZES: Azaz hogy? KÁDAS: Furcsa .. . ma ismét eszembe jut... PÉNZES: Mi?! (Vércseszerűen.) (F olytatjuk) BÉNYEI JÓZSEF Kalaplevéve Nem tud az isten sírni Szakállán könny szeme szárad 'ritkái koordinátáiba Beszökött a műanyag-század Az ember szeme könnyre kút Kifogyhatatlan egyre mélyebb Titkai előtt megtörik A megszerkesztett végítélet Ki menti át a másikat Álmaink tiszta mezejére A fájdalom hangja zúg Alázkodom kalaplevéve Juhász Erika: Veszprémi tetők 14
