Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Páskándi Géza: A vigéc
KÁDAS: Elég volt! Menj és főzz kávét! (Mint aki végleg megelégelte.) (Kis csend.) MARGIT: Megyek. De figyelmeztetlek, ezen komolyan kell gondolkodnod. Nem hagyom, hogy a lányom feje egészen kiürüljön. Nem, ezt sose bo- csátanám meg neked, se magamnak. És azt se tűröm, hogy én is a tudományom végére érjek ... (Hirtelen.) Mondd csak, hány magyar szó is van körülbelül? KÁDAS: Mi közöd hozzá? (összevont szem.) MARGIT: Csak ne titkolózz, úgyis megtudom! Biztos van vagy százezer, ha nem több. Ebből mi villát építhetünk, Józsi! És hány fontosabb dátum lehet történelmünkben... meg a világtörténelemben — hány név? Rengeteg, Józsi. Nem érted, micsoda lehetőség... Felébredt! Jön... (Kinéz.) Néha azt gondolom: lehet, hogy ez onnan, jeniről van? (Az égre.) Hát azért mondom: gondolkozz, de gyorsan! (Kisiet.) (Jön ásítozva Pénzes. Kezében a farkasbunda. Gyorsan a fürdőszobába viszi, Kádas szemérmesen fordul el.) PÉNZES: Apropos, Kádas úr... most egy darabig nem lesz szükségem magára. KÁDAS: Mi... miért? PÉNZES: Van egy jó ismerősöm, aki nagyon meg van szorulva. Nagyon engedelmes fickó. Mint a vaj. Kenyérre lehet kenni. Megsajnáltam. KÁDAS: És én ... én nem voltam ... engedelmes? (Kis szünet.) PÉNZES: Ahogy vesszük. A munkáját korrektül végezte. No, de Kádas úr... hol keres maga egy nap alatt két-háromezer forintot? KÁDAS (halkan, maga elé): Margit is ezt mondta. PÉNZES: (lecsap): Mi van a nejével?! KÁDAS: Semmi, semmi. PÉNZES: Említette magának a dolgokat? (Kádas bólint. Hirtelen.) Tudja, nékem mi a hobbim? KÁDAS: Ne-em. PÉNZES: A nyereségem nagy hányadát szétosztom az emberek között... KÄDAS: Csak úgy ... szétosztja ... ? Valami alapítvány, úgy érti? Ösztöndíjat ad? (Mohó.) PÉNZES: No, nem egészen! Valami csekélységet azért kérek cserébe. Semmiségeket. Teljesen fölösleges dolgokat. Nem vette még észre, hogy az emberek legalább háromszor annyi szót ismernek, mint amennyit használnak? KÁDAS: Valóban? PÉNZES: Agyunk tele van mindenféle fölösleges nevekkel, évszámokkal, szavakkal. Ami pedig fölösleges, előbb-utóbb veszélyes is lesz. Mikor használta maga utoljára a pitypang szót? A bölömbikát! No, ugye! A vénemberek, azt mondják, bölcs emberek. Hát nem inkább motyognak, meg bólogatnak! Pedig mennyit pofáztak, míg fiatalok voltak? Ez az öregedő emberiség útja is, Kádas! Egyre kevesebb szükség lesz a szavakra, az emlékekre! Ez hát a bölcsesség: a kevés szó, kevés adat, kevés dátum, kevés név! Akkor az se kell, amit megneveztünk a szavakkal. Ha elfelejted a bazsalikom szót, minek a bazsalikom szaga? A réten. Csak két-há- rom szót emleget: Isten, haza, király — efféléket! Mint a halálraítélt! Érti ezt, Kádas? Egyszerűsödni, egészen addig, amíg nem marad a szánkban, a nyelvünkön csak két-három szó... A többit elfelejthetjük! S akkor szabad az út — a legszebb, a legfontosabb új nyelv számára! 13
