Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József verse - Páskándi Géza: A kiéheztetés (történelmi játék)
RUSZTEM: Főtisztemmé tettelek, Csorbadzsi. (A másiknak minden világos.) CSORBADZSI: Mert nélkülem gyenge lettél volna! Hóhérnak fogadtál! Hóhérnak! A piszkos munkát a jöttment végezze el! Áldozatnak szántatok, hát követeltem a jussomat! RUSZTEM: Miféle jussodat!? (Közeleg.) CSORBADZSI (kardot ránt): A szerelem jussát, dicső pasa! A nejed a szeretőm volt. A szeretőm. RUSZTEM (felhördül): Hazudsz, kutya! CSORBADZSI: Helyetted öltem meg... helyetted voltam hóhéra néki is, mint annyi másnak, Rusztem! Te is megölted volna a pasa nejét, ki Krisztus hitére tért. . . Légy hálás, pasa! RUSZTEM (felüvöltve): Hálás vagyok! (Szúr, rövid a harc. Csorbadzsi több sebből lehanyatlik. A pasa körülnéz. Suttog.) 0, üres a hárem . .. nincs szomorúbb, mint egy üres hárem ... GÜLFID: Nem üres ... Rusztem ... (Csak most veszi észre.) RUSZTEM: Te? GÜLFID: Nem volt a szeretője... Meg akarta becsteleníteni és Fatime megölte magát. Én mindent láttam, mindent. RUSZTEM: Ügy, úgy... (Könnye folyik.) így gondoltam én is, okos virág, akin mégsem volt hatalmam. (Kis csend.) Talán ... ó Allah, talán megtettem volna én is ... (Végigsimít a holttesten.) GÜLFID: Nem tetted volna meg... (Kemény.) (Most a falon megjelenik Caraffa és Ali, hátrább.) CARAFFA: Jó utat dicső pasa, jő utat! (Rusztem kijön, fölnéz.) RUSZTEM: Tanácsosaim jelentették, ki volt küldöncöd igazi gyilkosa. Saját kezemmel öltem meg, dicső vezér! Magunkkal vihetjük halottainkat, fő- parancsnok? CARAFFA: Küldöncöm gyilkosát is? RUSZTEM: Ö is a mi halottunk. CARAFFA: Vigyétek! (Rusztem int. Fehér vászonba göngyölik a holttesteket, viszik.) RUSZTEM: Adja istenetek, ne szenvedjetek úgy, soha, ahogy mi ez átkos idő álatt! CARAFFA: Várj! A szökevényekkel mi legyen? RUSZTEM (csak most látja meg Alit, hosszan nézi): Néktek adom mindet. Csak vigyázzatok: aki egyszer szökik — újra megpróbálja! (Gülfid vállát fogva, el.) ALI (utána fájdalmas gúnnyal): Rusztem. köszönöm! Köszönöm, Eger gyilkosa! (Fejét lehajtja.) (Még el se oszlottak, máris lódobogás hallatszik. Villámgyors váltás. Kuruc lovasok a fényben. Ilona, Sarkantyús és még néhány lovas.) ILONA: Nézzétek, itt lenn, karnyújtásnyira Rusztemék tábora! (Integet.) SARKANTYŰS (lerántja a lány karját): Nem látod a kísérőket! Túlerőben vannak. Induljunk tovább! KURUC: De a török is ellenük fordulna! SARKANTYŰS: A török örvend most, ha a fenekin lyuk van! ILONA: Valaki jön. (Máris felbukkan fegyvertelenül, lihegve Koháry, mint aki észrevette őket.) KURUC: Egy lépést se, mert szétváglak, labanc! KOHÁRY: Hát méltók közé kerültél, Sarkantyús fiam! (Mély gúny.) ILONA: A félhold többet nem küldjük égbe! 17
