Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Kovács János: Eszmények nélkül?

rendszereknek stb.; és éppen ezért nemcsak értékélményekhez teremtenek lehetőségeket, mint a természeti tárgyak, hanem köteleznek és kényszerítenek is bennünket átélésükre...” (Embereszmények a pedagógiában; Tankönyv- kiadó, Bp., 1974., 61. p.).

A civilizáció történelmének látszólag szűk sávjában kifejeződő neveléstörténet számos utalásával igazolható, hogy a nevelés függetlenítheti magát, ha a körülmények arra kényszerítik. Vállalhatja a következetesség kockázatát a következetlen társadalmi mozgalmak, mozgások közepette is.

Egyiptomban az ókori nevelés már a keleti kultúrák kialakulásának hajnalán, a kasztrendszer merevségét messze túlhaladva, egyetemes célokat követett; kielégíteni a társadalom gyakorlati igényeit és továbbvinni a tudományos gondolkodást.

Az ókori kínai társadalom kasztjai nem a születés és a származás eleve determináló tényezői eredményeként alakultak ki, hanem a birodalom kerületeinek, tartományainak szigorú, bizonyos vonatkozásban aszketikus követelménye szerint.

A középkor magyar nevelésügyének jelen produktumai: Sárospatak, Debrecen, Gyulafehérvár, Pozsony, Pápa úgy kapcsolódnak a magyar történelemhez, hogy a zivataros időkben sosem a hanyatlás, hanem az emberséges ki- teljesedés felé terelték fiaikat.

Minden átörökíteni való tan és eszme a növendékek épülésére, a tanárok pedagógiai gondolkodásának fejlődésére kívánt szolgálni. Minden körülmények között.

Ügy, mint a Gyulafehérvárba hazatérő Apáczai, aki szembetalálta magát az egyházi ortodoxia hívei és a puritánus újítók között feszülő filozófiai és politikai ellentétekkel. Válság és káosz keresztezte útját a nyugatról haladóbb nevelésügyet tapasztalt ifjú tudósnak. Nem törhették meg egzisztenciális csalódások sem; doktori fokozata ellenére, osztálytanítónak tették a kollégium triviális iskolájába.

Nem csak Descartes filozófiájának követőjeként mutatkozott be. Rámutatott, hogy a magyar ipar, gazdaság, kultúra, tudomány, iskolázás messze elmaradt a fejlettebb nyugati országok mögött. (!)

Apáczai ellenségei is azt remélték, hogy belebukik a kolozsvári kollégium újjáélesztésébe.

A hivatás nem engedte félni a fenyegetésektől, az önkény erőszakosságától. Sőt újabb és újabb merész tervek sodorták a tespedtség elleni küzdelembe, a nemzeti haladás mellett. Közoktatási reformot álmodott meg; hármas tagolású, egységes iskolarendszert.

Munkálkodását szűkebb hazája viszonyai gátolták, gyengítették. A fejedelmi trónért dúló belső udvari harcok, továbbá a szakadatlan török betörések Erdély gazdasági és politikai tekintélyét aláásták, ennek következtében nagyszabású közoktatási reform kivitelezése szóba sem jöhetett. (A történelem nem ismétli önmagát?!)

Mindezek közben — a hadakozás, a gyötrelem „melléktermékeként” felvirágoztatta a kolozsvári kollégium működését, amely ettől kezdve — kisebb megszakításokkal — a protestáns iskolázás egyik nevezetes központjává vált. Csak felületesen tudjuk megbecsülni annak jelentőségét, hogy mennyire fontos a magyar pedagógiai gondolkodás számára Apáczai vállalkozása, állhatatossága.

Tessedik Sámuel Szarvason nemcsak a felismerésig, hanem a sürgető alkotóvágy, a reform merészségéig volt igazi népnevelő.

49