Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Mácsár Petronella költeménye - Zahemszky László: Epizódok Berija magánéletéből
„Üszkálj egy kicsit, genacvale!” — kiáltottam oda, és előrementem a kormányhoz. A motorcsónak a sajkával, messze volt, de tudtam, ha a sajkából nem is látnák meg a professzort, a parti őrség egészen biztosan észreveszi, és odaküldenek egy motorcsónakot, hogy kihalásszák a vízből. Nem árt a vén bolondnak, kortyolgassa csak a Fekete-tenger finom sós vizét. Teljes sebességre kapcsoltam, és a kis csaj felé fordítottam a jachtot. Egészen jól csináltam, büszke lehetek rá. Közvetlenül a lány mellett fékeztem, úgyhogy a fejét elborította a hullámok fehér habja. A jacht megállt, a csajt kézzel is el lehetett volna érni. Ijedten, majd hogy nem rémülten nézett rám. Már-már azt hittem, hogy felismert. Mondtam, hogy nem kell félnie, elkaptam a karját, s a hónaljánál fogva felsegítettem a hajóra. A karosszériája még szebb volt, mint a távolból: igazi kisportolt test, hosszú, izmos lábak, vékony derék, lapos has, egy gramm felesleges háj nélkül, óriási mellei ki akarták repeszteni a fürdőruháját. Eszembe jutott, hogy ez a leányzó a privilegizáltak közül való: nyilván megszokta, hogy körüludvarolják. Ügy döntöttem, hogy az lesz a legjobb taktika, ha a finom úriembert játszom. Rájöttem, hogy kitalálhatja, milyen fontos személyiség vagyok (legalábbis a hajómról ítélve), de mivel nem volt rajtam se szemüveg, se zubbony, se rendjel — csak fürdőgatya —, azt nem hittem, hogy felismer. Csupán a keresztnevemet árultam el neki, azt mondtam, hogy tengerésztiszt vagyok. Odesszából jöttem. Ügy tűnt, ez hatott, mert megnyugodott egy kicsit. Amikor borral kínáltam, kedvesen mosolyogva fogta meg a poharat. A faliszekrényből fürdőköpenyt vettem elő, ráterítettem, teletöltöttem neki még egy poharat és magam mellé invitáltam a díványpárnára. Levette a fürdősapkáját, és én megláttam, milyen gyönyörű! Haja színe, mint az érett rozsé — szóval, álmaim asszonya! Ekkor az jutott eszembe, hogy a parti őrség az átkozott távcsövein át, biztosan a szemét meregeti, ezért teljes sebességre kapcsoltam, és kifutottunk a nyílt tengerre. A gyorsaságot minden némber imádja. Azt mondtam neki, hogy az én hajóm a leggyorsabb a világon. Ragyogott a szeme izgalmában, én meg teljes gőzzel vágtattam előre. Három perc sem telt el, és kikerültünk a parti őrség látómezejéből. A szerencsétlen professzorról teljesen megfeledkeztem. Csak az járt a fejemben, nehogy az őrségnek eszébe jusson utánam jönni. Már-már azon voltam, hogy igénybe veszem a rádió adó-vevőt, de nem akartam felesleges zűrt, és azt gondoltam, hogy az se lenne jó, ha grúzul beszélnék. Ám reménykedtem benne, hogy a fiúk megértik: jobb, ha a megfelelő távolságban maradnak. Végeredményben ismernek! Amikor a szemhatár teljesen kitisztult, leállítottam a motort. A tenger abszolút csöndes volt, s ez a hirtelen csend még jobban begerjesztett. Tovább tréfálkoztam, megkérdeztem tőle, hogy érzi magát egyedül egy férfival, távol a parttól. Szégyenlősen elmosolyodott (legalábbis nekem úgy tűnt), és elvett még egy pohár bort. Magamhoz húztam. Éreztem, hogy erős, de reméltem, hogy nem fog túlságosan ellenkezni (elvégre neki jobb így). Még elcsevegtünk egy darabig. Mondtam neki, hogy biztosan jó kom- szomolka. Taktikusan értésére adtam, hogy bizonyos óhajaim vannak vele kapcsolatban, ő ezt bátorítólag vette tudomásul. Mosolya az őrületbe kergetett. Kihasználva a megfelelő pillanatot, fehér fürdőruhája hátán hirtelen lerántottam a villámzárat, és dresszét lehúztam egészen az ágyékáig. Belemarkoltam duzzadó mellébe. Közben tovább beszéltem, hadarva, és gyengéden, ő meg komolyan hallgatta szavaimat, szürke, ártatlan gyermekszeme kerekre tágult. Hamarosan éreztem, hogy bököm megfeszült és felmered, mintha ki akar32
