Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Páskándi Géza: A vigéc
MARGIT: Ne gyanakodj állandóan! A sírba teszel vele. Légy rugalmas, Józsi, kérlek, légy rugalmas! (Figyelmeztető.) KÁDAS: Hogy a pincébe járhasson, mi? (Hirtelen.) Te azt hiszed... (Elharapja.) MARGIT: Mit? KÁDAS: Hogy jó lesz ez nekünk (halkan), hogy egy olyan ember lakik nálunk albérletben, akinek bevonják a könyvét... akinek a filmjét leveszik a műsorról? (Kis csend.) MARGIT: Szunnyay nagyon jó író. Majd rehabilitálni fogják. KÁDAS: Ide figyelj, Margit... (aggodalmas). Egy rendes magyar állampolgárnak nem vonják be a könyvét... a filmjét sem veszik le a műsorról... MARGIT: Örült vagy! Szunnyaynak az a gondolata egészen zseniális, hogy a Zérus bolygó éppen minket, magyarokat, meg a hasonszőrűeket választja kozmikus szövetségül. Sok népben csalódtunk, de (fölmutat) bennük nem fogunk! KÁDAS: Én tudom, te miben reménykedsz! MARGIT: Miben? KÁDAS: Őrültségekben. Ismerem az észjárásodat. Netán arra gondolsz, hogy majd eljön a lányodért egy kozmikus vőlegény és megkéri a kezét. (Gúny.) MARGIT: Ugyan! Ne légy nevetséges... KÁDAS: De... de ... erre gondolsz. MARGIT: És még ha erre gondolnék is. Végül is mitől lett Ausztria annak idején nagyhatalom? Mások csak háborúzzanak, ő pedig — nősüljön be... idegen hatalmak királyi házaiba. KÁDAS (Gúny.): Kozmikus vegyes házasság! Ha mi, magyarok, beházasodunk a Zérus bolygóra, akkor nagyhatalommá lehetünk, igaz? Ismét három tenger vagy még több fogja mosni határainkat, mint régi királyaink alatt. Árpád-ház! Magyar Anjouk! Mátyás! Tudod, mi ez az ábránd? Nem is akarom minősíteni, mert ön- és közveszélyes! MARGIT: Ne is minősítsd. Amióta nem olvasol le vilanyórákat, egészen beteges lett a fantáziád. Túl sok a szabadidőd. Bezzeg nekem nincsen. KÁDAS: Ez a ballon nem megy ki a fejemből... Én ennek utánanézek! (Kisiet.) (Máris csengetnek: rövidet, nem erősen.) (Margit a kémlelőhöz ugrik. Hirtelen tárja ki az ajtót. Pénzes. Nagy bőrönd van nála. Széles karimájú szalmakalap a fején. Szuggesztív ember. Néha komikus, néha félelmetes.) PÉNZES: Csókolom a kezét. A nevem Pénzes Kiprián. Ká, mint Károly... I, mint Imre ... MARGIT: Értettem. Istenem, milyen rég olvastam e nevet... ezerkilenc- száz... PÉNZES (áthatóan néz rá): Maga most azért hallgatott el, mert nem kívánta elárulni, melyik generációhoz tartozik. Biztosíthatom: egészen felesleges dátum. Mint akármelyik. Nyugodtan letagadhatja. Nem jellemző az a dátum magára. Hallottam, van egy kiadó szoba?! MARGIT (végigméri): Van. Fáradjon beljebb. Kitől kapta a mi címünket? (Némi gyanakvás.) PÉNZES: Valójában nem lakcímet kaptam, hanem azt mondták: ahol az a híres író is lakik ... Most már csak azt kellett megtudnom, hol lakik az a híres író. MARGIT: Ja. A Szunnyay úr. (Tartózkodó.) 17
